Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Sümegi György: 1956 képtárából - a forradalom képei

Imrére váró tömegben a Parlament előtt is. Dede Ernő rekonstruálta a lengyel címert, s így vallott létrejöttéről, készülésének szükségességéről: „Temperával festettem, dipa papíron. Úgy emlékszem, hogy vörös a háttér. Meg kellene nézni, hogy milyen a lengyel címer, mert én is valami után, egy minta alapján készítettem el. Amit megkaptam, azt nagyítottam föl. Méretét tekintve elég nagy méretű, olyan B/l-es fonna. [...] A vonulás kezdetétől késő éjszakáig, a Parlamentig nyomon kísérhető az általam festett lengyel címer jelenléte." (1. kép) Dede Ernő címere mellett sok más mobilia létezett a pesti utcán újdonságként, a forradalom létrehívta üzenetként. Külön tanulmányozhatjuk a feliratokat, a rajzokat, s a forradalom utcán megjelent lenyomatát, az akkori graffitit. Fotók is igazolják, hogy volt néhány nyomtatott plakát is. Ilyen lehetett az elesettek számára pénzadományokat kérő, a Magyar írószövetség szervezésében a városban több ponton kihelyezett pénzgyűjtő láda fölötti falragasz.

4 Tudjuk, hogy a Képzőművészeti Főiskolán is készült figurális plakát, és október 28.-a után bizonyosan utcára kerültek Kossuth-címeres, kisebb és nagyobb nyomatok, nagyméretű, föliratos plakátok is.

5 1956 képzőművészeti ábrázolásainak létrejöttük időpontja szempontjából két, időben egymást követő csoportja különíthető el. Az első az egyidejű, a forradalom alatt keletkezett munkákat jelenti. Itt is kérdés lehet, hogy csak az október 23. és november 4. között született alkotásokat vegyük-e számba, avagy az ellenállást, a szabadságharcot is hozzászámoljuk. Praktikus okokból talán a tisztán a forradalom idején keletkezetteket és az utána létrejötteket különítsük el; bár nagyobb időperiódusokra lehet tagolni a Kádár-korszak 33 évét is. Bizonyosan a forradalom első napjaiban keletkezett az „...Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!" linóleummetszet-plakát, amelyet Pleidell János festőművész, akkor a Műegyetem Rajztanszékének tanára készített. Az esküre emelt, tenyérrel felénk fordított jobbkéz motívuma Isten felmutató kezére utal, de Pleidell mesterének, Aba Nóvák Vilmosnak hasonló kompozíciós megoldásait is eszünkbejuttatja. Mi lehet az élményi alapja ennek az utcán, falragaszként is funkcionáló - tehát kinyomtatott, terjesztett - plakátnak? Sok leírásból, visszaemlékezésből ismerjük az október 23-án a Petőfi-szobornál történteket. Én most Váci Mihály Lobogó jegenyék (Bp., 2005.) című korábban ismeretlen naplóját és verseit közreadó kötetéből idézem „A Petőfi-szobor talapzatáról Sinkovits Imre színművész elszavalta Batsányi: A látó és A franciaországi változásokra című költeményét. Utána a tömeg követelte a Talpra magyart, a Nemzeti dalt. Sinkovits sírva kiáltotta világgá, több ezer ember esküjével kísérve: Rabok tovább nem leszünk! Csak a Petőfiék lángragyújtotta tömeg érezhette azt, amit mi. Mindenki esküre emelte a kezét, és felujjongva, megrészegülve a szabadság első leheletétől [...] - könnyekre fakadva esküdtünk: Rabok tovább nem leszünk!" Váci a forradalomnak ezt az indító lendületét, ezt a - leírása szerint - tömeg kezdeményezte hihetetlenül mámorító merészséget versben is megörökítette: Talán nem is hittük! Elhittük mi ezt akkor? Csak néztünk körül - igaz ez! Nem jön értünk valaki? Váci erről a fölemelt, megemelt szabad hangról az egész versben úgy beszél, mint „hangunk - egy nép hangja": Hát most kitört minden elfojtott kiáltás az összetört bordák közül. [...] 4 BOROS G. 1996. 26-27. pp. 5 ABTL, Dokumentációs Osztály