Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)
III. Új szerzemények - Fári Irén: Diáksapkák a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében
középiskola alsó négy osztályának elvégzése után, azaz 14 éves kortól tanulhattak ebben az iskolatípusban a diákok, lényegében középszintű oktatási intézmény volt. Az I. világháború előtt négy éves képzés után kaptak tanítói oklevelet a hallgatók. 1923-ban az elemi iskolai tanítók képzését öt évfolyamra emelték. Az 1938. évi XIII. tc. szerint a tanítóképző I. évfolyamát líceummá alakították át, a kimenő osztályok voltak még képzősök. A líceum nem tévesztendő össze a leányok részére 1926-ban létrehozott hasonló nevü középiskolai intézménytípussal, mely típust az 1934-es egységes középiskolát létrehozó törvény szüntetett meg - négy évfolyamos gyakorlati irányú középiskola volt latin nyelv nélkül, sikeres elvégzése után érettségi vizsgát tettek a hallgatók. Ez az érettségi a két évfolyamos tanítóképző akadémiára nyitotta meg az utat. Minden más neveléssel foglalkozó életpályára is előkészített a líceum (kivéve a középiskolai tanárképzőt). A háború folyamán az ország területi változásainak megfelelően megnőtt az igény a tanítók munkájára, ezért a líceumok újra képzőként működtek, így tulajdonképpen a tanítóképzésben bevezetett reform nem valósult meg. A szarvasi evangélikus tanítóképzőt 1948-ban államosították, majd 1959-ben megszüntették. IRODALOM FARI Irén-NAGY Ádám 2006. Szegedi iskolák, egyenruhák, jelvények a két világháború között. Studia. A Móra Ferenc Múzeum Evkönyve Történeti Tanulmányok 9. Szeged.