Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Gál Éva: Drágakövek és utánzatok muzeológus szemmel

legtöbbjük elég puha, kopottságuk. (Persze, ha használatban volt ékszerben találkozunk vele.) Egyéb utánzatok Az egyéb utánzatok közé sorolták az üveg, kerámia, porcelán, műanyagok, műgyanták stb. felhasználásával készült utánzatokat. Ezek közül számos előfordulhat muzeális értékű műtárgyakban is, pl.: a 18. századi rokokó ékszerekben előfordulhatnak angliai (Wedgwood) porcelánutánzatok, főként vésett köveket (kámeákat) utánoztak ezzel a módszerrel.

10 Kerámiából készítenek többek között korall és türkizutánzatokat is. Gyöngysorok esetében találkozhatunk azzal, hogy a kerámia, műanyag vagy üveggyöngyök felületét festik, vagy valamilyen bevonattal látják el (gondoljunk pl. az igazgyöngyöt utánzó Tekla-gyöngyökre

1 '). Ezért, az eredetiség vizsgálatakor mindig érdemes megvizsgálni a gyöngyök furatát és annak környékét: itt lesz látható a bevonat, amelynek általában kis pereme is van, vagy éppen az árulkodik, hogy a gyöngyszemek egymáshoz súrlódása következtében itt sérül meg leginkább a bevonat, s így látható lesz az alaptól való elválása. Az utánzatok között szerepelnek a műanyagok is, ezek eléggé puhák, felületük gyorsan kopik, nagyítóval nézve „elkent hatású", egyenetlen, nem tükörsima. Műanyagból gyakran utánoznak átlátszatlan, áttetsző, de átlátszó, színes drágaköveket is. A színek gyakorta „túl szépek", nem természetesek. Átlátszó (=transzparens), vagy áttetsző (=transzlucid) borostyánokat is gyakran utánoznak műanyagokkal, ill. műgyantákkal. Néha még apró rovarokat is „becsempésznek" az anyagba. Ezeket pl. nagyobb sűrűségük árulja el, illetve az, hogy tüzes tűvel megbökve kellemetlen égett szagot árasztanak (a borostyán esetében kellemesebb, a füstölők illatához hasonló szagot érzünk). Persze egy műtárgyban levő borostyánon jobb, ha nem okozunk sérülést a tüzes tű próbával. Az üvegutánzatok felismeréséről később bővebben lesz szó. Dublettek, triplettek Az utánzatok sajátos formái a dublettek és triplettek, amelyek két vagy három részből ragasztással, vagy az érintkező felületek összeolvasztásával létrehozott nagyobb, meghatározott formára megmunkált kövek. A részek lehetnek valódi drágakövek, lehetnek utánzatok, vagy ezek kombinációi. A varázslat az, hogy míg a részek különböző színűek lehetnek, mégis az egész követ egyszínűnek látjuk. Ha azonban a levegőtől eltérő, nagyobb fénytörésű közegbe (pl. vízbe vagy étolajba) merítjük az ilyen darabot, azonnal előtűnnek a részek valódi színei, és rétegcsségük láthatóvá válik. Természetesen műszeres vizsgálattal az egyes részek is pontosan meghatározhatók. Az is előfordul, hogy a ragasztóanyag (gyakorta kanadabalzsam) egy idő után elválik, enged és levegő vagy tisztításkor folyadék is kerülhet a rétegek közé, és ez nagyítóval vagy mikroszkóppal felismerhető. Ha a két rész közé, pl.: anilin festékréteget vittek fel, ez kifakulhat, és ez válik árulkodóvá. A 19. századi ötvösmüvekben gyakori volt a dublettek, triplettek használata, de rengeteget használtak a 20. század elején, főként az I. világháború előtti időszakban. (Pl. a gyémánt-kvarc, gyémánt-fehér cirkon, gyémánt-fehér zafír, smaragd-zöld üveg dublctt.) A 20. század első harmadában a „kettős kövek" gyáriparának Párizs volt a központja, igen elterjedtek voltak például, az ún. Tecla-smaragdok. Ezek úgy készültek, hogy két darab színtelen berill, vagy halványkék akvamarin közé, mintha egy szendvics lenne, vékony, sötétzöld üveglapot raktak, s a részeket összeolvasztották. Ugyancsak a 20. században, már a század elején tömegével készítették a cseh Turnov gyáraiban a gránátüveg dubletteket, 10 OBERFRANK F. 1986. 88. p. 11 A Tekla-gyöngyök olyan üveggyöngyök, amelyeket a gyöngyházfényt biztosító speciális - halpikkelyek felhasználásával készített - masszával vonnak be.