Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Balahó Zoltán: Nagy Imre emlékanyag a Magyar Nemzeti Múzeumban

6. Are/? A/iagy /wjre levelezőlapja a szibériai hadifogolytáborból, 1918 ahol Nagy Imre 1930 és 1936 között dolgozott. Az egyik orosz nyelvű igazolás Nagy Imre munkaviszonyát igazolja (ltsz.: 91. 34. 1.), az oklevél pedig tanúsítja, hogy Nagy Imrét a Komintern szakjellegű intézményében indított szocialista versenyben elért eredménye alapján „legjobb élmunkás" címmel tüntették ki. Az 1933-ból származó oklevél magán viseli a korszak jellegzetes szocreál képi-propaganda elemeit: központba helyezett Sztálin portré és a kulákság elleni harcra felhívó idézet, mezőgazdasági munkagépek garmadája és az ipar fontosságára utaló kéményerdők a háttérben (ltsz.: 91. 37. 1.). Teljes sorozattal rendelkezünk Nagy Imre képviselői igazolványaiból. Az elsőt még 1944. december 23-án állították ki Debrecenben, földművelésügyi miniszterré való kinevezését követően, ahova a hódmezővásárhelyi „szavazók" jutatták be (ltsz.: 91. 41. 1.). A sorban az ötödik és egyben az utolsó országgyűlési képviselői igazolványát 1953-ban kapta kézhez, szülővárosa, Kaposvár küldötteként (ltsz.: 91. 43. 4.). Ez utóbbi igazolványhoz kapcsolódik egy megbízólevél is, amit Nagy Imre nevére állított ki a Somogy megyei választókerület választási bizottsága, miután a Népfront listáján országgyűlési képviselővé megválasztották (ltsz. : 91. 36. 1.). Három arcképes párttagsági igazolvánnyal is rendelkezünk, az elsőt még 1945. augusztus 30-án állította ki az MKP Országos Pártközpontja. A 7-es sorszámú igazolványt maga Rákosi Mátyás írta alá, Nagy Imre pártba való belépésének időpontja „1918" (ltsz.: 91. 40. 1.). Ezt 1948 januárjában újra cserélték. Ekkor a beírás szerint Nagy Imre foglalkozása: „Országgyűlés elnöke" (ltsz.: 91. 40. 4.). Ugyanez év decemberében kapta meg az MDP tagsági könyvét. Itt a foglalkozás rovatban már „közgazdász" szerepel (ltsz.: 91. 40. 5.). Egyéb pártmunkás és pártszékház belépő igazolványon túl Nagy Imre újságíró igazolványa érdemel nagyobb figyelmet. Az 1948-ban kiállított arcképes igazolvány szerint Nagy Imre „a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja és a Szabad Föld föszerkesztő"-je (ltsz.: 91. 42. 1.). Az Iratgyűjtemény több darabja mintegy lenyomatként őrzi Nagy Imre politikai pályafutásának egy-egy állomását, hol fel-, hol lefelé ívelő pályáját. Névjegykártyáiból mintegy tizenhármat őrzünk, közülük ötön szerepel az „Országgyűlés Elnöke" titulus, az egyiken tollal áthúzva a szöveg. A többi névjegyen a „Minisztertanács elnökhelyettese" és a „Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Elnöke", valamint az „Egyetemi Nyilvános Rendes Tanár és Országgyűlési Képviselő" szövegek olvashatók. Az egyiken pedig „Begyűjtési Miniszter" látható, ami Nagy Imre 1952-ben betöltött „padlás lesöprő" szerepérc utal (ltsz.: 92. 68. 1. és 87. 49. 18.). Az iratok közül súlyánál fogva kiemelkedik a Nemzeti Főtanács (ideiglenes államfői testület) határozata Nagy Imre belügyminiszterré való kinevezéséről. Az 1945-től kialakított új politikai berendezkedésben komoly stratégiai pozíciót jelentett, hogy Nagy Imre