Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Bircher Erzsébet: A kényszerek foglyai. Bányászok az 1956-os forradalom utáni gazdasági konszolidációban

szikus ellenség. Azt hiszem, ha ezen a területen a minisztérium közvetlen veszi kezébe a munkát, az sokkal hasznosabb, mintha a párt, vagy rendőri vonalon dolgoznánk. ... Hogy a legvadabb provokációk bányavidéken, elsősorban Salgótarjátban történnek, nem véletlen. ...Ami az ellenség felkutatását illeti, azt először a minisztériumban kezdjük.. Az, hogy valaki régi párttag nem jelent semmit. .. A bizalom kérdésével kapcsolatban: az határozza meg, ki hogyan harcol. És meg kell mondanom, a szénbányászati minisztérium gárdája nem úgy harcolt, ahogy várható lett volna... Czottnerék tudták, mi a helyzet a bányászok között, mégis heteken át nem szóltak. A bányászok közös vonása, hogy minden bányász kommunista. Hogy a bányászokat az ellenség mégis provokációra tudta használni, annak a minisztérium vezetői az okai. Ha megmondták volna nekik, hogy a magatartásukkal az ellenforradalom ügyét támogatják, biztos nem tették volna. "

17 A kormánybiztosok 5 hónapos munkája 1957 áprilisára meghozta eredményét: a bányák ismét termeltek, megszűnt a kínzó energiahiány. A kormánynak készített beszámolóban az alábbiakban foglalták össze az elmúlt félév eseményeit: „Az ellenforradalom alatt 3,8 millió szén termelése esett ki a magyar gazdaságból. A vad sztrájkok, a bányatüzek, omlások, vízbetörések okozták ezt a helyzetet, mely mögött az irányító műszakiak viselkedése állt. Ezek egy része az ellenforradalom oldalára állott. Az ellenforradalmi reakció közel 100 fónyi tröszti és bányaüzemi munkásigazgatót elzavartak, helyettük reakciós bányamérnököket állítottak. A sztrájkok szervezése a Bányászati Minisztériumból indult ki. Igen erös sztrájkközpont alakult ki Tatabányán... A bányákból 2782 fő disszidált, ebből 55 fő bányamérnök volt. A minisztérium által megadott tervszámokat a kormánybiztosok kezdeményezésére a trösztök túlszárnyalták. Volt azonban ennek ára: abnormálisan felszöktek a termelés költségei. Átlagban 35%-al emelték a béreket, de nagy probléma volt a pénzügyi és munkaügyi fegyelem lazulása is. A kötelező 8 óra munkaidő helyet a bányászok sok helyütt csak 5-6 órát dolgoztak, a szakmánybér és a tonnasúly bevezetése pedig azzal járt, hogy romlott a kibányászott szén átlagos kalóriaértéke, hisz a bányászok érdeke az volt, hogy „minden követ megmozgassanak. Megállapítható - írták a jelentésben -, hogy tonnákban mérhető a bányaüzemi pártszervezetek erősödése: amilyen mértekben erősödtek ezek, úgy nőtt a termelés. A párttagok száma a teljes létszám 10-12%-a. Megváltozott a szakszervezet helyzete: behatóbban foglalkozott a munkavédelemmel, a szociális ügyekkel és a munkaidővel. A bányászszakszervezet a továbbiakban részt vesz a munkaversenyek szervezésében, ám el kell kerülni a bürokratikus hibákat, nem szabad a túlvállalásokat erőltetni. A bányászlétszám feltöltéséért két kormányzati intézkedést tettek: az egyik a bányászok régi kiváltságainak a helyreállítása, másrészt a bányászlakások számának 10000-re való felemelése." 18 1957. április 23-án Fehér Lajos, a szénügyek különleges kormánymegbízottja javasolta, hogy a helyzet rendeződésével a kormánybiztosságot szüntessék meg. A gazdasági helyreállítás legnehezebb szakaszán túl voltak: a kulcspozícióban lévő bányászat termelése lassan visszaállt az utolsó „békehónap" szintjére. A bányászokkal látszólag megköttetett a béke. A nyilvánosság előtt, s a korabeli sajtóban kiemelt bérek, hűségjutalom, különféle pótlékok, különleges lakásprogram a bányászok s a kormány megegyezéséről tanúskodtak. Ám ha kisebb nyilvánosság előtt is zajlott, a bányászok tudtak az internálásokról, áthelyezésekről, börtönbüntetésekről. Akinek szánták, az érthetett belőle. (1-6. képek) 17 Eredeti anyag: PlL 288. f. 5/9 o.e. Géppel írott másolat. Közzétéve az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései. V. 260-263. pp. 18 MSZMP-MOL. 288f. 25/1857/2.Ö 112-121. pp.