Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Bircher Erzsébet: A kényszerek foglyai. Bányászok az 1956-os forradalom utáni gazdasági konszolidációban

Az elmúlt években publikált adatok szerint a kivégzettek 10%-a volt bányász, vagy a bányászathoz köthető foglalkozású. A vizsgált anyagok szerint 9 perben összesen kb. 400 bányászt ítéltek el, a forradalomban való részvételért 1576 főt vettek nyilvántartásba. Számos magas rangú minisztériumi tisztviselőt elbocsátottak. A magas számok mögött azonban sajátos magyarázat húzódik, mely megvilágítja 1956 októberének azokat az eseményeit, amelyek csak látszólag kapcsolódnak a bányászathoz. A főként fegyveres eseményekben részvevők nagy része ugyan a bányákban dolgozott, de a KÖMI táborok rabjaikent. Ezeket a bányászok nem igazán tartották maguk közül valónak. Mennyien voltak? A számítások szerint '56 őszén, 56 ezer ember dolgozott földalatti bányamunkán, közülük 15 ezer fő kötött állományú munkaerő

6 volt. Ez a földalatti létszám 20%-át tette ki. Természetesen fontos volt a valódi bányászcsoportok részvétele a tüntetéseken, és a novemberi baranyai és tatabányai fegyveres ellenállásban.

7 A bányászok és a bányák történetei szerint azonban a fő jellemzője ezeknek a napoknak nem a fegyveres konfliktusok, hanem a sztrájkok voltak. A termelés szinte azonnal leállt, a legtöbb helyen a bányákban dolgozók nagyobb része nem vette fel a munkát. A forradalmi bizottságok, majd a munkástanácsok gondoskodtak a bányák fenntartási munkáinak elvégzéséről. Intézkedtek arról is, hogy a környezetükben működő közintézmények: iskolák, kórházak szénszükségletét fedezzék. Október végére, alig egy hét alatt összeállították követéseiket. Néhány pontot kivéve ezek a követelések a normalitás igényével fogalmazódtak meg, régi sebeket akartak vele begyógyítani. A legfontosabb természetesen a bérek ügye volt. A kérés 30%-os béremelésre, illetve arra vonatkozott, hogy állítsák vissza a bányászat logikájához idomuló szakmánybérezés rendszerét. Követelték a munkaversenyek megszüntetését, a szombati és vasárnapi műszakok eltörlését, a földalatti pótlék bevezetését, a szakképzettség elismerését, s olyan nyugdíjtörvényt, mely figyelembe veszi a szolgálati éveket. Küzdöttek azért, hogy a munkástanácsoknak joga legyen a 6 órás műszakok bevezetésére. A hónap utolsó, november első napjaiban egyre nagyobb volt a nyomás a bányákat irányító munkástanácsokon, hogy vegyék fel a munkát, fejezzék be a sztrájkot. Tatabányán, majd Borsodban megállapodtak a munka részleges felvételéről, fenntartva a lehetőségét a teljes leállásnak, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket. Döntésük mögött, a szovjet csapatok látszólagos kivonása mellett két ok húzódott. Egyrészt féltek attól, hogy a további állás a bányákban visszafordíthatatlan károkat okoz, másrészt az egyre nagyobb szénhiány miatt a bányákon óriási nyomás volt. Ezt az elhatározásukat azonban a szovjet csapatok bevonulása érvénytelenítette. Ismételt sztrájkok, majd november első felében az ország több pontján bányászok részvételével fegyveres ellenállás kezdődött.

8 Novemberre a bányászok politikai követeléseket is megfogalmaztak: a szovjet csapatok kivonását, többpártrendszert, szabadon és titkosan megtartott választásokat, a Nagy Imre kormány visszaállítását követelték.

9 Hogy ennek hangsúlyt adjanak, november első napjaira a bányák, amelyek épp, hogy ismét elkezdtek működni, ismét leálltak. 6 A KÖM) táborok 1953 előtt büntetőtáborok voltak, utána a munkaerőhiány miatt a sorköteles állomány egy része is ide került, itt teljesített szolgálatot. 7 SCHÜLLER B. 2006. 246-309. pp. 8 GERMUSKA P. 2006. 79-87. pp. 9 ROZS A. 2006. 53. p.