Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Peterdi Vera: Tárgyak nyomában II. A gömöri tornallyai Tornallyay család története, 19-20. századi élet-és lakáskörülményei

családnév választásukat is.

24 Az szintén bizonyítottnak látszik, hogy a már említett - északról és nyugatról a Sajó által közrefogott, akkor még erősen kiemelkedő, csevice-forrásokkal körülvett - mészkőszikla keleti oldalán, részben ahhoz támaszkodva épült torony, azon túl, hogy lakhelyet biztosított a családnak, védelmi szerepet is betöltött,

25 így a térségben az átlagosnál kiemelkedőbb jelentőséggel bírhatott. Ez tovább növelhette a család tekintélyét, s elősegíthette a település gyors kifejlődését.

26 Más részről azonban annak ellenére, hogy a 13-14. században még több ágon gyarapodó nemzetség különböző - magasan képzett

27 - családfői már igen korán komoly szerepet töltöttek be szűkebb pátriájukban,

28 s az 1427-es összeírás szerint a Tornallyayak Gömör vármegye legvagyonosabb családjai közé tartoztak,

29 az országos hímévre és közszereplésre még csaknem két évszázadot kellett várniuk. A család a 15. század végén - 16. század első felében, Tornallyay (e néven V.) János (? -1526) és fia, Jakab (? -1548) idejében, a szepességi és erdélyi Szapolyaiak védelmében familiárisaként élte fénykorát. Tornallyay (V.) János a török elleni végvári harcok közepette ugyanis közelebbről is megismerkedett, s össze is barátkozott Szapolyai Istvánnal, aki akkoriban vált az ország második legnagyobb hatalmú emberévé.

30 Ez a barátság (sőt közelebbről nem ismert - rokoni kapcsolat) indította el a Tornallyayak karrierjét. Tornallyay (V.) János, a müveit és tapasztalt katona, Szapolyai István fiának, Jánosnak, a későbbi magyar királynak nevelője, védelmezője lett. Az 1498-1526 között betöltött gömöri alispáni, 1524-ben főispáni hivatal mellett ő volt Szapolyai János udvarbírája. A Szapolyaiak révén jelentősen gyarapodott a Tornallyayak vagyona, sőt Szapolyai János kérésére, a körülötte végzett „hűséges és okos" szolgálat, valamint a „szent korona iránti hűség és kitartás fe24 Llöször nyilván a „torony alján" kiépülő, rohamosan fejlődő középkori falu lakosait (s urukat) nevezhették toronyaljaiaknak, s ennek alapján magát a települést Tornaijának. A helységnév semmiképp se lehet korábbi 1245-nél (Kövi adománylevelében még ,Balak földje' kitétel szerepel az ősi-örökös föld megnevezéseként), s későbbi sem 1291-nél (lásd ehhez a 21. jegyzetet). A Tornallyay név első írásos említése pedig egy 1325-ös oklevélben történik. ILA B. 1976. 79. p., GAÁL I. 1999. 25. p. - A későbbiekben többféle írásos alakban is előforduló családnév mai, végleges formáját a 18. században nyeri el. GAÁL I. 1999. 51. p. 25 Györffy György szerint mivel Gömörvár a tatárjárás alatt/után már alkalmatlannak bizonyult a megerősítésre/fenntartásra (V. István el is adományozta, s új tulajdonosa, Batiz ispán német telepesekkel mezővárossá fejlesztette), erődjének szerepét „a közeli Kövin [ő ide helyezi] a helyi várjobbágy eredetű nemesek által épített »torony« vette át." Györffy Györgyöt idézi GAÁL I. 1999. 19. p. - GAÁL I. szerint a mészköszikla természetes adottságait védelmi célokra feltétlenül ki kellett használniuk a korabelieknek. 1999. 11. p. - Tornallyay (II.) Zoltán visszaemlékezésében (Családi följegyzések...) két toronyról ír: „Az egyik torony ott állott a kertünkben lévő sziklán, ez volt a csonkavár, a kisebbik torony. A nagyobbik torony minden bizonnyal a mai református templom helyén állott, mert ez Tornaija legmagasabb pontja és itt terült el maga a falu is. Itt telepedett le a várúr az ő várkastélyában." - ami talán magyarázatot adhat a Kövi-Tornalja polémia kéthelyszínüségére. 26 „Tornaija a Sajó-völgy déli területének Sajógömör után legnagyobb helysége, és a középkorban a megye is gyakran tartja közelében gyűléseit." ILA B. 1969. 128. p., ill.: „1364 és 1366-ban Tomallya (!) falu közelében tartották Gömör és Torna vármegye közgyűléseit." GAÁL I. 1999. 26. p. - A 15. században a falu két részre szakadt: Felső (Kis)-Tornaljára (ez volt a nemesi rész a dézsmamentes nemesi kúriákkal) s Alsó-Tornaijára, amely az úrbéres paraszti részt foglalta magába. Jogilag a két hely csak a jobbágyság megszűnésével vált eggyé, de mindig együtt emlegetik. ILA B. 1969. 128. p. Lásd a 110. jegyzetet is. 27 A család tagjai közül jó néhányan a bécsi egyetemen végezték tanulmányaikat 1390-1530 között. GAÁL I. 1999. 27. p." 28 II. Gál cornes fia Pető egy 1338. évi okirat szerint a nádor birtoktestbe beiktatásra kijelölt embere; Péter Fia János (1351., 1355.) Gömör vm. alispánja, 1364-ben ispánja. Miklós fia János (1353., 1366., 1375.) gömöri alispán. Benkus fia Miklós (1423) borsodi alispán. GAÁL I. 1999. családfa. 29 A nemzetség kezén legalább 91, de talán 121 egész jobbágyporta lehetett, de voltak birtokaik más megyékben is. GAÁL I. 1999. 27. p. 30 72 vár (köztük a gömöri Murány és Csetnck) ura, s az ország egytizedének birtokosa. GAÁL I. 1995. 29. p.