Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)
Tanulmányok - Varga Éva: Berzsenyi nevének védőszárnya alatt. Egy somogyi irodalmi társaság a két világháború között
A mai történész számára főleg két szempontból érdekes ez a munka. Egyrészt megismerhető belőle a korabeli általános történelemszemlélet, másrészt helyi művelődéstörténeti értékekkel szolgál. Művében Noszlopy igyekszik felvázolni a vitéz magyar katona karakterisztikus képét. Az ún. művelt nyugathoz tartozás kapcsán nem hiányzik a védőbástya szerep fölemlegetése. Kifejti, hogy a magyar ügy a szabadságharcokban mindig elbukott, de ennek oka sohasem a vitézség hiánya volt, hanem az árulás. Nagy teret szentel 1848/49-nek. Szerinte a magyarok ez idő tájt megingathatatlanul királyhűek. Jellemzőnek tartja a népmesei ihletésű alaphelyzetet, miszerint a király jó, csak a tanácsadói rosszak. Kossuth szerinte a nagy idealista, akinek ugyancsak a tanácsadói okozták a vesztét. Petőfit is nagyra értékeli. Ugyanakkor túlzottan éles hangúnak tartja. Mindez szerinte bizonyára abból adódik, hogy rövid életét a nép és a nyomorgó szellemi proletárok között élte le. Noszlopy, aki '48-ért már csak felmenője okán is lelkesedett, szívből utálta a háború utáni forradalmakat. A háborúvesztésnek az okát is az úgymond bolsevista eszméktől fertőzött hátország és az itthon maradt, elpuhult civilek lazításában látta. Felháborodottan írja tanulmányában: „A Tisza mellé vonuló vörös mcnctalakulatok zongoraverkli mellett meneteltek a józsefvárosi pályaudvarra s harci daluk egy pesti jassz-nóta volt, mely a becsületes hazafiakban a vért felforralta. Ha erre a szégyenteljes időre visszagondolok, fülembe cseng ennek az ocsmány dalnak két sora: Gyere te, Niemand, Gyere pofám" 27 A szerző annál nagyobb rokonszenvvel emlékezik meg a neves somogyi nótaszerzőkről: a máig híres Tóki famíliáról, annak legidősebb tagjáról, Tóki Lajos tárogatósról, valamint a hetesi születésű „virtuóz zseni" Pete Lajosról. A „somogyi vadvirág" dalainak szövegét testvérén, Pete Mártonon kívül többek között Szabolcska Mihály és Noszlopy Tivadar 28 írta. További érdekesség, hogy Noszlopy Aba Tihamér műve a hazafias érzület eufórikus korszakában, a Felvidék visszatérésének idején készült. Noszlopy - természetesen - nem elégedett meg a Berzsenyi Társaság nyújtotta lehetőségekkel. Az 1930-as évek közepén, a fővárost kénytelen volt elhagyni. Szerelmével Kaposvárra költözve mindketten remekül beilleszkedtek a kisváros közéletébe. Noszlopy lapszerkesztőként és újságíróként lett ismertté a megyeszékhelyen. Eitner Irén pedig, aki a Pete Lajos Daloskör nótaestjeinek rendszeres előadója volt, a kaposvári Zenekedvelők Egyesületének Zeneiskolájában tanított. Miként ők is, úgy a helyi viszonyokhoz méretezett Parnasszus ormán gyülekezők valamennyien áhítattal tekintettek a rózsaszín felhők magaslatából közéjük szálló Szabolcska Mihály szellemére. Nos ez a Szabolcska volt az egyik példaképe, zsinórmértéke a korszakunkbeli nótaszerzőknek Somogyban is. Közülük nem egy szövegíró, zeneszerző a Berzsenyi Társaság tagja volt. Nem lenne teljes az összkép, ha róluk megfeledkeznénk. A nótáról nem kisebb szerző, mint Kosztolányi Dezső írt vázlatot a Pesti Hírlap hasábjain 1933. június 8-i keltezéssel, A mi nótáink címmel. Kiindulása az, hogy a nóták „vannak és hatnak....Bölcsőnktől koporsónkig kísérnek bennünket. Figyelhetünk rájuk elandalodva vagy undorodva, mindegy: öntudatosan, öntudatlanul bennünk szunnyadnak." - állítja a költő. Majd így folytatja: „Hiába tudjuk, hogy a zene néha gyarló, és a szöveg még gyarlóbb, mind a kettőt tartalmassá teszi a hagyomány kegyelete." A hatás titkait elemezve pedig hozzáteszi: „A nóták sorfoszlányai a gondolattársítások végtelen változatát keltik bennünk életünk legkülönbözőbb helyzeteiben." Kosztolányi végkövetkeztetése rendkívül érdekes: 27 NOSZLOPY A.T.: 1939. 43. p. 28 Noszlopy Tivadar Noszlopy Aba Tihamér édesapja volt.
