Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)
Tanulmányok - Varga Éva: Berzsenyi nevének védőszárnya alatt. Egy somogyi irodalmi társaság a két világháború között
vezetőségben és a választmányban jelentős számban voltak szabadkőművesek. A Berzsenyi kultusznak ekkorra már több évtizedes hagyománya volt Somogyban. 3 A Társaság - amely megszakításokkal bár, de mind a mai napig létezik - fennmaradásának, megújulásának lehetőségét Berzsenyi nevétől kapta. A névválasztás telitalálatnak bizonyult: Berzsenyi költői nagyságát egyetlen politikai korszak sem vitatta el, s a legkülönfélébb indíttatású, politikai beállítottságú, esztétikai ízlésű emberek egyaránt megtalálták benne a követendő példaképet. A szakirodalom minduntalan felhívja a figyelmet arra, micsoda ellentmondás van Berzsenyi szellemisége és vidéki, patriarchális életformája között. E kettősség egyúttal alkalmas volt arra is, hogy példát adjon a vidékiségből kitömi vágyó, a Parnasszusra jutni kívánó középszerű tehetségeknek. Annál is inkább, mivel a Társaság alapszabálya által meghatározott célok elérésében többek között a nyilvános szereplés, a nyomtatásban való megjelenés, az áhított hírnév megvalósulásának lehetőségét látták. A Társaság szakaszosan működött. Az első korszak az alapítástól 1907—8-ig követhető, a második pedig 1925-től 1944-ig tartott. Az ezt követő korszak a második világháború utáni újjászületéstől az egyesületi élet magyarországi megszüntetéséig, azaz 1946-tól 1949-ig tartott. A legutóbbi reneszánsz 1985-től, négy évvel a politikai rendszerváltás előtt kezdődött. Az első időszakot kivéve a társaság újjászületése, megszűnése politikai fordulatokhoz kötődik. Az egyesület működése a mindenkori társadalmi-politikai rendszer keretein belül volt lehetséges, ami egyúttal az ún. „hivatalos" kultúrpolitikához való alkalmazkodást is jelentette. Magától értődött a vidéki igények kiszolgálása is, hiszen a szerveződést léte Somogyhoz kötötte. A szakaszosság oka sokszor nemcsak a történelmi-politikai háttérben keresendő. Időnként maga a Társaság is szellemileg megfeneklett. A válságot kicsinyes érdekharcok, morális fogyatékosságok idézték elő. S mindennél inkább oka volt az az ellentét, ami a Társaság regionális volta és országos nívóra törekvése között feszült. A Társaság történetének kutatásához a források egyenetlen megoszlásúak. Egyesületi iratanyag mindössze az 1928-30, illetve az 1946^49 közötti időszakból maradt ránk. Az egyesületi iratanyag hézagait egyéb levéltári fondokban (pl. alispáni iratok, közgyűlési jegyzőkönyvek) fellelhető iratok, valamint a korabeli sajtó híradásai, az egykori tagok írásai, visszaemlékezései töltik ki. A társaságban képviselt eszmeiségnek a mindenkori vezetők (főtitkár, szakosztályok vezetői) voltak a szószólói. Véleményük irányadó volt abban, hogy miről és hogyan érdemes írni. A korízlés megnyilvánulásait és a szellemi erő mértékét konkrétságaival az egyesület kiadványaiból követhetjük nyomon. Ez utóbbiakról, és a helyi értelmiség értékteremtő funkciójáról csak érintőlegesen lesz szó. IV. Kezdetben az egyesület Somogy megye irodalmi, művészeti és tudományos életének szervező tényezője kívánt lenni. Alapszabályában máig korszerűnek tetsző közművelődési 3 Berzsenyi halálának időpontja (1836) egyúttal egy kultusz megszületésének kezdete. Költői halhatatlanságát felismerve Somogyban tették meg az első lépéseket emlékének megörökítésére. 1843-ban Döbrentei Gábor javaslata nyomán a megyei közgyűlésen elhatározták: a költő mellszobrát elkészíttetik, sírját emlékoszloppal jelölik meg. Az előbbit a fővárosban kívánták felállítani, hasonló alkotást Somogyban is terveztek. Döbrentei kezdeményezésére emlékbizottság alakult. A tervek azonban csak jóval később valósultak meg. A temetői obeliszk leleplezésére 1860. június 14-én került sor. A Berzsenyi nevével fémjelzett, kizárólag egyházi jcllegűre korlátozott ünnepség az 1849 utáni passzív rezisztenciában élő nemesek kulturális és politikai demonstrációjává minősült át. Az obeliszken álló Berzsenyi-soroknak a jelenlevők és a kortársak felé különös üzenete volt: „A derék nem fél az idők mohától, A koporsóból kitör és eget kér."
