Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

IV. Kiállítások - Nagy István: A pápai ütközet az újabb kutatások tükrében. Beszámoló a „Kiváló manőver az 1809-es magyarországi hadjárat és a pápai ütközet" című konferenciáról

gyalogezred 3. zászlóaljának támogatására, így a zászlóaljnak egyedül kellett szembenézni a hamarosan megújuló francia támadással.

25 Eugène négy órakor rendelte el Montbrun lovasságának a támadást. Ebben segítségére volt, hogy Eugène a Séras- és Durutte-hadosztályok lovastüzérségét (feltehetőleg négy-hat löveget) előrerendelte, hogy támogassa a rohamot. A legfontosabb feltételnek a Kálváriadombon állást foglaló lovasüteg semlegesítése tűnt.

26 Mivel Ettingshausen megkezdte a visszavonulást, a lovasüteg nem jelentett további gondot a Pápáért folytatott harcban. Az Alvinczy-gyalogezred 3. zászlóaljának fóerői Pápa közvetlen bejáratát védték.

27 Elhelyezkedésük a város borsosgyőri kapujának maradványainál előnyösnek volt mondható. A zászlóalj vonalban várta a francia támadást. A Kálvária-dombnál állomásozó Ettingshausendandár három órakor több lépcsőben megkezdte a visszavonulást, tehát az Alvinczyzászlóalj magára volt utalva, nem számíthatott a lovasüteg támogatására. Nem tekinthetjük megfelelő eljárásnak egyetlen zászlóalj gyalogság hátrahagyását az utóvédben. Lovassági és tüzérségi támogatás hiányában a zászlóalj ki volt szolgáltatva a francia lovasságnak. Nem zárhatjuk ki, hogy egyszerűen megfeledkeztek a zászlóaljról. Ettingshausen visszavonulásával az utóvédharcok előírásai szerint az Alvinczy-zászlóaljnak a Kálvária-dombra kellett volna vonulnia. (2. kép) Ettingshausen gondoskodott a csóti úton elindított tüzérségi tartalék és vonat védelméről is, egy különítményt indított útnak a szállítmány védelmére. A különítmény parancsnoka Siegenfeld ezredes lett, parancsnoksága alá került a varasd-kőrösi és a szluini határőrezredek egy-egy zászlóalja, a Blankenstein-huszárezred tartalékosztálya, a veszprémi felkelő lovasezred alezredesi osztálya, és a lovasüteg két lövege.

28 Ettingshausen Gyarmatra vonult, hogy ott tartsa fel a franciákat. Montbrun tábornok Borsosgyőr előtt felsorakozott lovassága négy óra előtt kapott parancsot a támadásra.

29 Az élen az 1. lovasvadászezred haladt, mögötte második vonalban baloldalt a 2. lovasvadászezred, jobboldalt a 7. huszárezred állt fel. A támadást az 1. lovasvadászezred rohama vezette be. Ezúttal a gyors, vágtában végrehajtott támadási módot választották. Mire azonban elérték volna a magyar katonák vonalát mozgásuk a terepakadályok miatt lelassult, amivel lehetőséget adtak az Alvinczy-zászlóaljnak, hogy sortüzeket adhasson le. Ekkor történt a pápai források által megörökített eset, amely szerint egy cigánykatona harmadik lövésre egy francia tisztet lelőtt.

30 A történetet közvetlenül francia forrás nem erősíti meg. Egyetlen közvetett bizonyíték az 1. lovasvadászezred tiszti veszteséglistája, mely szerint az ezred 12-én egy főt veszített.

31 Ayet őrnagy egy hónappal később belehalt sérülésébe. Nincsen bizonyíték, hogy a tiszt ekkor sebesült meg, de kizárni sem lehet. A francia lovasvadászok nehézségeik ellenére végül elérték a gyalogság vonalát és rövid kézitusában megfutamították a magyar gyalogságot. Eugène emlékirataiban a következőt írja az esetről: „Montbrun az 1. lovasvadász-ezredet küldte a város ellen; a bátor lovasság kivetette az ellenséget a városkapuból... Jacquinot támadásba lendült, és zűrzavaros közelharcba keveredett az osztrák lovassággal, lekaszabolta, és sok foglyot ejtett, akiket a városban találtak. A Jacquinot-dandár briliáns sikert ért el, áthaladt a városon, és a városon túl lekaszabolt egy négyszöget."

32 25 WEISSENBACHER V. 1896. 394. p. 26 A francia tüzérség számára és működésére vonatkozón nem rendelkezünk pontos adattal. A források - részletezés nélkül - működő tüzérségről szólnak. 27 História Domus 66-67. pp. 28 BODNÁR 1. 1897. 44. p. 29 DU CASSE 1858. 266-267. pp. 30 ZSOLDOS J. 1817. 47. p.; História Domus 66-67. pp.; KAPOSSY L. 1905. 84-85. pp. 31 MARTINIÉN 1907. 435. p. 32 DU CASSE 1858. 267. p.