Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Villangó István: „A kicsi a szép". A kismúzeumok helye, szerepe a múzeumok rendszerében
„A kicsi a szép" A kis múzeumok helye, szerepe a múzeumok rendszerében* Villangó István A fenti alcímben szerepelő előadásra készülve elővettem néhány múzeumi nagyhatalom (Itália, Britannia) szakértőinek e témába vágó írását - és megrémültem. Egy angol tudós 1985-ben tanulmányt publikált „Közelmúltunk: sötét foltok a múzeumi gyűjtemények területén" címmel. Ebben többek között azt írja: „Nagy-Britanniában pang a gazdaság, a múzeumi rendszer azonban virul. Hetenként nyílnak újabb és újabb intézmények..." (Ezt magunkra is érvényesnek tekinthettük a korábbi évtizedekben.) Egy másik történész, az olasz Lanfrcmco Binni pedig így elmélkedik: „A múzeum a múzsák oltalmát élvező, vallásosán tisztelt és politikailag kihasznált, szimbólumként működő gépezet, a kulturális intézmények legsejtelmcsebbikc. A legkülönfélébb, a szüntelenül újjáirt múlt jeleit hordozó, viharos változások közepette kiválogatott „dolgokból" létrejött bonyolult képződmény..." majd később így folytatja: „A 'dolgok' tárolóhelyei közül kétségkívül a múzeumok a legmegbízhatatlanabbak és legbosszúállóbbak. Formájuk ellenáll minden változtatási kísérletnek." E költői tömörségű megfogalmazás után igencsak elbizonytalanodtam, hogyan merek én vállalkozni itt, Európa peremén, egy megtépázott, rendhagyó sorsú kis országban keresgélni a múzeumok helyét, szerepét, ráadásul a kicsinyekét, az „alig múzeumokét" (ahogy ők nevezik). Akkor, amikor lám a múzeumügy teoretikusai is zavarban, gondban vannak: hová tegyék ezeket az intézményeket és a velük kapcsolatos társadalmi jelenségeket. Még is vállaltam e szereplést. Hályogkovács bátorságomat elfogultságomnak szubjektivizmusomnak köszönhetem. Bátran merem ugyanis vállalni, hogy bizonyos értelemben minden múzeumi gyűjtemény szubjektív, egyéni alkotás, amely magán viseli alapítójának, gondozójának, kezelőinek szándékát, szorgalmát, ízlését, igényességét, hozzáértését, egész egyéniségét. (Sok példát tudnék sorolni erre.) De szubjektív a múzeum a látogató felől nézve is, hiszen mindenki mást visz haza onnan magával, legyen bár véletlenül odatévedt turista, vagy a téma tudós szakértője. Szubjektív vagyok abban is hogy vallom: „a kicsi a szép". Remélem, mások is osztják velem véleményemet. Itt nem esztétikai kategóriaként használom e közkeletű szólást, hanem egyéni tapasztalatok alapján. Mindannyian jártunk már hatalmas, nagy gyűjteményekben, soktermes kiállításokon, ahonnan többnyire bódultan, a hatásoktól, benyomásoktól, ismeretes adathalmazokról kábultan, a fáradságtól meggyötörten támolyogtunk ki, s legfeljebb egyegy világhírű műremek, ritkaság látványa maradt meg bennünk, s az a tudat, hogy ott is voltunk. És ugye valamennyien megfordultunk már emberi léptékű, még befogadható méretű kis múzeumban, két-három termes tárlaton, Isten háta mögött rátaláltunk egy tájházra, egy kis ékszerdobozra -, ahonnan egy életre szóló élménnyel távoztunk. Én „templom-mérgezést" kaptam Olaszországban (ugye ismerik ezt az érzést). De mennyivel másképp maradt meg bennem Csaroda, Tákos, Tarpa - pedig csak egyszer jártam ott életemben. „A kicsi a szép." E jelenség bizonyára érdemes lenne a mélyebb elemzésre, de ugye egyetértenek ezzel az átélt érzéssel, s hogy van ilyen. * Elhangzott Vásárosnaményban a Beregi Múzeum alapításának 40. évfordulója tiszteletére rendezett emlékülésen.
