Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Gócsáné Móró Csilla: Blaskovichok a Rákóczi-korban, a Rákóczi-kor és kultusztárgyai a Blaskovich-gyűjteményben

A szabadságharc kirobbanása súlyos megpróbáltatást okozott nemcsak a köznemesek, de a főurak számára is: menekült, károkat szenvedett, fogságba esett vagy döntenie kellett, hová tartozik. Amikor pedig döntött és táborba szállt, szembe találta magát a túloldalon maradt osztályos társaival. Apák és fiúk, testvérek és rokonok kerültek így egymás létét, vagyis birtokhoz való jogát tagadó meghasonlásba. Másrészről ez a megosztottság biztosította, hogy a birtok mindenképpen a családban maradjon.

6 A 18. század fordulóján a nemesség helyzetében, mentalitásában végbemenő változást megfigyelhetjük a Blaskovichok históriájában is. Míg Sámuel őse katonáskodott - minden bizonnyal a török ellen vívott harcokban szerzett érdemeire utal az 1673-ban kapott kardot tartó könyöklő kart ábrázoló címer -, addig ő jogi végzettséget szerzett és az 1700-as évek elején megyei hivatalt vállalt. Az első írásos dokumentum vele kapcsolatban Lipót király 1703. augusztus 6-án kelt, Esztergom és Komárom vármegyékhez íródott levelén a kívülről ráírt latin nyelvű kezelési feljegyzés, ami szerint "...legyen másolat és adassék Blaskovich úrnak".

7 Mivel egy év múlva a Rákóczi fejedelem hadbiztosa által írt levél a család levéltári anyagában található, és Blaskovich Sámuelnek, Esztergom vármegye szolgabírajának szól, bizonyosra vehető, hogy a korábbi iraton is öt jelzik. Rákóczi államában a főúr és a köznemes általában nagyobb lehetőségekhez jutott, mint amelyekkel a Habsburg-birodalom rendszerébe vont országban élhetett. A változásokra kész köznemesség előtt megnyílt az út az államvezetés legfelsőbb fórumaira. Körükből került ki a fejedelem diplomáciai kara, fiaikból nevelődtek az új állam katonai és politikai vezetői. Az új államszervezet központi testületének tagjai egytől-egyig müveit nemesek, kik tanultságukkal, széles látókörükkel messze kiemelkedtek társaik közül.

8 A tanult, nyelveket beszélő, vállalkozó szellemű nemesek vékony rétegével szemben azonban ott állt a tudományban, politika és a hadviselés művészetében járatlan köz- és kisnemcsek sokasága.

9 A Blaskovich testvérek is e vékony rétegbe sorolhatók. Rákóczi a katonaság élelmezésének biztosítására terményösszeírást végeztetett a megyékben.

10 Erről tanúskodó iratot kapott Esztergom vármegye szolgabírájakcnt 1704. december 8-án Blaskovich Sámuel is, amiben a fejedelem hadbiztosa megbízta: mindenféle ingó javat, gabonát, főzelékfélét és konyhai veteményt, amit ugyanennek a megyének kebelén belül fel lehet lelni, akár kincstári vagyon, akár nem, gyűjtse össze és foglalja le.

11 Blaskovich Sámuel a Rákóczi szabadságharc idején Esztergomban vitt vármegyei szolgálatot. Rákóczi államalapító munkájának első pillanatától kezdve mindent megtett, hogy a nemesség hagyományos politikai fórumát, a vármegyét is közvetlen irányítása alá vonja. Saját embereit helyezte a vármegyei tisztségekbe.

12 Blaskovich Samut nem kellett szolgabírói minőségéből elmozdítani, mivel Bottyánnal való kapcsolata lehetővé tette maradását. Ráadásul Esztergom csak nagyon rövid ideig volt kuruc kézen annak ellenére, hogy a fejedelem stratégiai jelentőségűnek tartotta Esztergom elfoglalását és birtoklását. Nagy erőfeszítéseket tett e város bevételére, amire 1706. augusztus 5-én kiadta a parancsot. A kezdeti sikereket kudarc kísérte, szeptember 5-én már ismét labanc kézen volt a vár.

13 Sámuel házassága révén került kapcsolatba Bottyán tábornokkal, mert nőül vette Grassalkovich János Judit nevü leányát.

14 Ismeretes, hogy Rákóczi híres generálisa császári szol6 R. VÁRKONYI Á. 1989. 120-131. pp. 7 Archívum Rákócziánum 1883. 120-121. pp. 8 R. VÁRKONYI Á. 1989. 282-283. pp. 9 KÖPECZI B.-R. VÁRKONYI Á. 2003. 343. p. 10 KÖPECZI B.-R. VÁRKONYI Á. 1976. 137-139. pp. 11 SzMLTF:2. N:4. 12 KÖPECZI B.-R. VÁRKONYI Á. 2005. 343. pp. 13 KÖPECZI B.-R. VÁRKONYI Á. 2005. 313-317. pp. 14 NAGY I. 1899. 147. p.