Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Bartha Éva: Országos Történész Muzeológus Konferencia. Szerencs-Sárospatak, 2005. június 15-17.

sokrétűek, évente mintegy százötvenezer látogatóval büszkélkedhetnek. Fontosnak tartják a táji környezet védelmét, a történeti kertek revitalizációját. Büszkék a vár felújított részeire, ahol sajátjaikon kívül mások rendezvényeit is befogadják. R. Várkonyi Ágnes (ELTE egyetemi tanár, Budapest) a múzeumok s a történelmi tudat kölcsönhatását elemezve hangsúlyozta, hogy nincs korszerű történetismeret múzeumok nélkül. A Magyar Nemzeti Múzeum 1953-as Rákóczi kiállításának egy feliratára emlékezett ("Talán az idő is megfordul"), amivel arra hívta fel a figyelmet, hogy majdnem négy évtized kellett a történelemszemléletben meginduló változásokhoz. A múzeumok egyik fő szerepének a tárgyi emlékek gyűjtését, megőrzését, bemutatását tartja. E gyűjtést veszélyeztetik napjainkban a külföldre kerülő tárgyak, amelyek ott már nem helyi értékükön szerepelnek. A kultúra egyik fontos területe a szimbólumok kutatása, amely a vizuális kultúra és az elméleti gondolkodás továbbvivője. A múzeum és a történelem kapcsolatában a muzeológus és történész egymásra utaltságát hangsúlyozta, elismeréssel szólva a Rákóczi-szabadságharc történetét a közönséghez közel vivő múzeumi kiállításokról. Európa és a nemzet viszonyának elemzésében viszont fájdalmas élményeként említette meg a magyarok negatív bemutatását a bécsi kiállításokon. Szükségesnek tartaná hangsúlyosabb jelenlétünket Európában. A táj és történelem viszonylatában rámutatott arra, hogy a táj változásai ugyanolyan fontosak, mint a történeti változások - ezért bemutatásuk be kellene, hogy kerüljön a múzeumi kiállításokba. Szabó István (Damjanich Múzeum, Szolnok) az 1881-ben alakult település, Rákóczifalva lakóinak Rákóczi tudatát elemezte egy 1976-os és egy 2003-as felmérés alapján. Szomorú következtetése volt, hogy a névadások, a hagyományőrző rendezvények, az iskolai megemlékezések, az állandóan látogatható Rákóczi kiállítás ellenére ma épp oly keveset tudnak Rákóczi személyéről mind a felnőttek, mind az iskolás gyerekek, mint harminc éve Molnár Sándor (Vay Ádám Múzeum, Vaja) a múzeumot alapító édesapjának, Molnár Mátyásnak és szerzőtársának, Ferenczi Imrének állított emléket a 2003-ban megjelent, Rákóczi a néphagyományban című tanulmánykötet bemutatásával. E tanulmányok azt igazolják, hogy a szabadságharc mély nyomokat hagyott a nép körében. Idézett a kéziratban ránk maradt versekből, elemezte a különböző korok Rákóczi szemléletét, kiemelve a reformkor költőit, íróit, akik sokat tettek a fejedelem emlékének megőrzéséért. Az 1960-as évek elején nagy nehézségek árán összegyűjtött anyag bizonyíték arra, hogy a hagyományok megmaradása nép, táj és ember szoros kapcsolatának volt köszönhető. Pozsonyi József (Semsey Andor Múzeum, Balmazújváros) a Rákóczi-szabadságharc főtisztjeinek genealógiai összehasonlítására vállalkozott. A különböző források elemzésével azt kutatta, kik és hányan tartoztak a főtiszti csoportba, milyen rokoni szálak voltak kimutathatóak, vannak-e még élő leszármazottak. H. Bathó Edit (Jász Múzeum, Jászberény) arról adott színes áttekintést, hogy 1703-ban a jászok elsőként jelentkeztek Rákóczi fejedelem zászlai alá. A megalakult jász regiment sok csatában vett részt, birtokviszonyaik rendezésével Rákóczi adta vissza elkobzott javaikat és helyezte vissza őket jogaikba. Emlékét egy Rákóczi-fa, egy kereszt, a múzeumban őrzött Rákóczi pénzesláda, valamint a személyéhez fűződő mondák, hagyományok őrzik Jászberényben. Bene János (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza) Vay Ádám hamvainak 1906-ban történt hazahozatalát elevenítette fel. Vay Ádám nem követte Rákóczi fejedelmet Törökországba, Gdanskban halt meg nagy szegénységben. Hamvait először Nyíregyházára hozták, majd különvonattal Vajára szállították. Síremlékének felállítása később készült el. Az ezüst cmlékkoszorúk megmenekültek, ma is őrzik őket a múzeumban.