Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

magyarázata, hogy olyan foglalkozásokat űztek, amelyek nélkülözhetetlenek egy állam irányításában: adók-vámok beszedése, kereskedelem, kancelláriai munkák. Talán betöltött szerepük miatt is az arisztokrácia szemében az örménység lenézett réteg volt, s ez a felfogás mélyen beivódott az erdélyi köztudatba, olyannyira, hogy ez a gondolkodásmód még a 20. században is érződött. Annak ellenére, hog}' akkor már az örmények cg}' része egyetemi tanárrá, akadémikussá, híres orvossá vagy sikeres kereskedővé vált. Szerintük az ömlennyel nem lehetett társadalmilag érintkezni, csak akkor, ha az a zsebébe nyúl, mint a Gajzágó, a Kabdebó vagy a Patrubány családok, akik számos szociális intézményt létesítettek a közhasznot szolgálva. Ennek a lenézésnek bizonyos szempontból a társadalmi különbségek mellett gazdasági aspektusa is volt, nevezetesen az, hogy a pénzzel bánni nem tudó dzsentri irigy féltékenységgel szemlélte a zsidók és örmények pénzügyi sikereit, ráadásul kénytelenek voltak a kölcsönökért megalázkodni előttük. A Jakabffy család számára a nemesség megszerzése jelentette

2 - mint sok más idegen eredetű családnak - a magyarrá válás folyamatának igazi kezdetét. A nemesi előjogok nyújtotta lehetőségek kiaknázását azonban csak a földbirtok megszerzése tudta lehetővé tenni. Az Alföld déli területei közül a Temesköz egészen 1718-ig török kézen maradt. A török uralom megszűnte után ez az országrész Temesi Bánság néven katonai kormányzat alá került. Végül 1779-ben a területet a határőrvidék kivételével visszacsatolták Magvarországhoz, de az egész kincstári birtokká vált. Ezek viszont igen csekély jövedelmet hoztak Bécsnek, különösen az 1788-ban kitört osztrák-török háború pusztításai következtében. Ezért a kormányzat elhatározta a kincstári jószágok eladását. Mivel a török hódoltság előtti régi birtokosok nem jelenthették be igényüket, ezért az ország minden részéről jelentkezhettek az. érdeklődők. A kincstári birtokok értékesítése az ún. „donatio mixta" (kevert adomány) révén tentent. Királyi adománnyal, de ezért az igénylőnek meg kellett fizetni a birtok becsértékét. így jutott 1808-ban Zaguzsén község (ma Zágujeni, Románia) birtokába Jakabffy Simon Krassó vármegye alispánja és testvére Jakabffy Miklós vármegyei aljegyző. Őseim az adományozott községért a királyi kincstárnak 20 000 forintot fizettek. A birtok átvételekor készült jobbágykimutatásból tudjuk, hogy Zaguzsént kivétel nélkül már ekkor román nemzetiségűek lakták.

3 A román betelepülés II. József török háborúja után indult meg. Tudniillik ez a háború nagy fiaskóval végződött a Habsburgok számára. A császári csapatok már az Al-Dunánál jártak, de Orsovánál rájött a „hasmenés" II. Józsefre, úgyhogy vissza kellett fordulniuk. A román rablók a visszavonuló hadsereget, a hegyekből lejövet megtámadták és kirabolták. Ez a szégyenletes visszavonulás azzal a felismeréssel járt az uralkodó számára, hogy a hegylakó románokat le kell kényszeríteni a völgyekbe az országutak mellé. Ezért elrendelte, hogy bizonyos pontokon őrházakat kell létesíteni, ezek nyomai mind a mai napig fellelhetőek, legalábbis én még láttam ilyen őrházat, amit úgy hívott a környék román parasztsága, hog}' „comanda", ami nem jelent mást, mint parancsnokságot. Ilyen áttelepített község volt Zaguzsén is, ahol még az én gyermekkoromban is kint állt a közlegelőn egy nagy fehér kőkereszt, amiről azt mondta apám, hogy „Itt állt a templomuk, mielőtt II. József nem vezényelte az országút mellé az egész társaságot". A románok ugyanis kis görögkeleti fatemplomaikat mindig valamelyik hegyből kivezető völgy kijáratánál építették fel. Innen kellett levonulniuk a Ternes folyó közelébe. Az új templom azután az országút mellé épült, 18. századi barokk stílusban, ahogy az összes Temes-völgyben épült templom esetében. Amikor Párizsba utaztamban megláttam Ausztriában a templomokat, tapasztaltam, hogy mind 2 Jakabffy Simon és Miklós 1793. július 27-én kelt nemesi bizonyítványát, november 5-én hirdették ki Krassó vármegyében. L.: NAGY I. 1859. 284. p.; JAKABFFY E. Az 1790-91-iki magyar országgyűlés 7. p. 3 JAKABFFY E. Zaguzsén. Kézirat. 8-10. pp.