Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
I. Tanulmányok - Márfi Attila: I. világháborús hadifogoly színházak Habarovszkban
műsorszámaként Harsányi Zsolt: „Isten veled Hunyadi" c. egyfelvonásos vígjátékát játszotta el a társulat. 49 Közben ugyanerre a napra, az egyesület tudta nélkül Zátony Kálmán kabaré megtartására szánta el magát, nyilván személyi ellentétek miatt. Ez a próbálkozás, a „kontrakabaré" tervezete újabb viszályokat szított az egyesületben, és többször is hivatkoztak alapszabályukra, mely szerint a táborban csak a magyar egyesület szervezhet és rendezhet magyar előadásokat, mégis tovább folytak az ellenségeskedések. Ennek hatására, s a további konfliktusok megakadályozására új vezetőtestülelel választottak a tagok (maga Arató is ekkor mondott le választmányi tagságáról). Az új elnöknek Kirchlechner János századost választották meg, de Arató szerint indulatos mentalitása miatt még csak jobban elmérgesíti a helyzetet. 50 Idő közben mégis csillapodtak valamelyest a kedélyek, amit elősegített, hogy a 274-es barakkba érkezett szpaszkojei és a skotovói színházegyletek egyesültek, s ezzel újabb magyar színtársulat jött létre Habarovszkban. Az újonnan alakult társulatnak Arató szerint gazdag díszlet, kellék és ruhatára volt, jó képességű hivatásos és amatőr színészekkel. Újdonság, hogy néhányan a táborból kijutva habarovszki színésznőkkel is találkoztak, némi kalandba keveredtek velük, viszont több női ruhát is sikerült szerezniük, s így bővült a társulat ruhatára. Hetente három-négy előadást tartottak, de a következő évtől már a napi előadások bevezetését fontolgatták. 51 Lendületüket jelzi, hogy Habarovszkban elsőként „Deszka" címmel színházi újságot is megjelentettek. Közben Aratóék barakkjában is hallattak magukról a színész egyesület tagjai egy újabb kabaré előadással, igaz a „szokásos" vitatkozások most sem maradtak el. A december 5-én este lezajlott kabaréműsorban ismét magánszámokat játszottak és előadták egy helyi fogoly társuk, Krisztinkovich Pál: ..Vőlegényem a hadifogoly" c. egyfelvonásos vígjátékát. 52 Arató megjegyzése szerint: „Az. előadás nagyon gyengén sikerült, egyedül Zátony kínai száma jó - komoly művészi produkció ez. a szám - a többi számról beszélni sem érdemes." A gyengére sikeredett produkció után három nappal a Magyar Színház és Zeneegyesület viharos hangulatú közgyűlést tartott, melyen elfogadták az új alapszabályokat is, de a kedélyek nem csillapodtak: „Régi jogászgyűlési emlékeim lámadnak fel a közgyűlésen: olyan hevesen támadnak egymás ellen a pártok és akkora ordítozást csapnak, mint valamikor mi a pécsi joglíceum öreg falai között." - jegyezte meg rezignáltán Arató 49 Uo. 226. p. A búcsúest programja: 1. Nyitány, előadta az egyesületi zenekar, 2.Piros rózsa, (életkép), írta: Nagy Győző, előadták: Gutái József, Nagy Győző, Dreischock Mihály, 'fonte Puky Elemér, Kemcnczey János, 3. Dalok és versek, előadta Szilasi Győző, 4. A hős, Gábor Andor dialógusa, előadta: Nagy Győző, Pataky János, 5. Hie 3 Nigro Boys (A három néger fiú) Táncolták: Dreischock Mihály, Rolfesz Bernát, Halász László, 6. Az érzéki meg a nem érzéki nő, dialógus, előadta: Szilasi Győző, Nagy Győző, 7.Burmester dalok, hegedűn játszotta Hintós László, zongorán kísért Békéli Ernő, 8. Két Bosnyákovits dal (Levél a fogságból, Ősz, ősz), énekelte Geday Imre, zongorán kísért Békéli Ernő, 9. Modern táncok, előadták: Dreischock Mihály, Halász László, 10 Kuplék, énekelte Budai János, zongorán kísért Békefi Ernő, 11. Isten veled Hunyadi, Harsányi Zsolt egyfelvonásos vígjátéka, előadta: Hochfelder Ferenc, Nagy Győző, Halász László, 12. Záró-induló, játszotta az egyesületi zenekar. Konferált dr. Lévay Ferenc. 50 Uo. 234-235. pp. 51 Uo. 242-243. pp. 52 Uo. 243-244. pp. A kabaréest műsora a következő volt: 1. Nyitány, előadta a táborzenekar, 2. Tengeri ütközet, Gábor Andor jelenete, előadta: Feszt Guidó, Grahovács József, Földes Lajos, Fenyő Mihály, 3. Jenéi kisasszony nótái, előadta Czeglédy Jenő, 4. Falu végén kurta kocsma, Petőfi költeménye dramatizálva, előadta Zátony Kálmán, Kis István, Szerényi Géza, Hirth Gyula, Schőnheim Géza, Polgár József, Czeglédy Jenő, Vécsey Zoltán, a zenekíséretet Görgey József százados alkalmi cigánybandája adta, 6. Zénó kuplék, előadta Fodor Zénó, 7. Vőlegényem a hadifogoly, Krisztinkovich Pál egyfelvonásos vígjátéka, előadta Vécsey Zoltán, Schőnheim Géza, Fenyő Mihály, Feszt Guidó, Fodor Zénó, Goldstein Tibor, Róna István, Gál János, 8. Rákóczi Induló, előadta a táborzenekar.