Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Egy évfordulóról, két könyvről és sok emlékről. A szolnoki Damjanich János Múzeum kiadványai (Szathmáry István)

gyűjtemény elkövetkező évtizedeinek. Szolgálati ideje alatt költözött a múzeum mai helyének, az egykori Magyar Király Szálloda épületének egy részébe, és indult meg a munkatársak számának gyarapodása a háború utáni újrakezdéskor is még egyszemélyes intézményként működő múzeumban. A Kaposvári Gyula nyugállományba vonulásáig, 1977-ig eltelt idő mérlege igen sok eredményt mutat. Nagy sikert arató régészeti és történeti kiállítások, mint az 1949-es Szolnoki csata, melyet tíz nap alatt több mint tízezer néző tekintett meg, vagy a Művésztelepnek emléket állító 1952-es tárlatot követő képzőművészeti kiállítások sora mellett ebben a korszakban az itt ténykedő szakemberek köre fokozatosan kibővült, jelenleg is 23 felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatárs dolgozik e falak között, Munkásságának eredményeként jelentősen nőtt a múzeum raktári férőhelyeinek nagysága, s ez a folyamat már átnyúlt utódai korára is. Ekkor kezdődött több, a múzeum kiadásában azóta is megjelenő kiadvány szerkesztése. A Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv első száma 1973-ban látott napvilágot, és jelenleg is találkozhatunk vele Tisicum néven, de innen indult a Damjanich János Múzeum Közleményei 1958-ban, ma: JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei, vagy a Múzeumi Levelek is. Kaposvári Gyula nyugalomba vonulásával a múzeum történetének következő meghatározó alakja Tálas László volt. Sajnálatos módon már halála után megjelent visszaemlékezéseit „Múzeum a Tiszántúl kapujában" címmel tartalmazza a kötet. 0 tizenhat esztendeig, 1982-től 1998-ig állt az intézmény élén. igazgatósága alatt két, egymással nehezen összeegyeztethető feladatot kellett megoldania. A Kossuth téri épület teljes birtokbavételét és felújítását, összekötve a zavartalan kutatómunka, s nem utolsósorban a folyamatos kiállítások létrehozásának kívánalmával. Ez a bő másfél évtized a kompromisszumok, pénzszerzések, folyamatos ideiglenesség, ugyanakkor a lassú, de biztos előrehaladás ideje volt, aminek eredményeként 1984-ben tudományos munkahely, 1996-ban pedig az év múzeuma lett az intézmény. (4-5. kép) Tálas László egy társbérlőkkel zsúfolt központi épületet, egy hamarosan felújításra szoruló, egyébként nagyon magas építészeti értéket képviselő kiállítási teret, a Baunhorn Lipót tervezte egykori zsinagógát, és egy addig célját megfelelően betöltött, de sajnos szétszórtan elhelyezkedő raktárrendszert örökölve folytatta Kaposvári Gyula múzeumépítő munkáját. A felújítási munka során — melynek műszaki oldaláról szintén ebben a kötetben számol be a munkálatokat irányító Pár Nándor —, ahogyan haladtak az építők, egymás után kerültek helyükre a múzeum részlegei, a könyvtárral együtt, és születtek, részben a főépületben, de elsősorban a Galéria kiállító terében emlékezetes időszaki kiállítások, mint a Stuttgarti Grieshuber fametsző monumentális anyagának, vagy a Nagybányai Művésztelepnek a bemutatása, a neolit és bronzkori kiállítás, melynek anyagát először a Nemzeti Múzeumban, majd Német- és Franciaország több városában is bemutatták. Szolnok Megye népművészetét Párizsban, Lyonban és Finnországban tárták az érdeklődők elé. Nagy sikere volt a hol élünk? című kiállításnak is, melyet Göncz Árpád köztársasági elnök nyitott meg. 43 évvel a múzeum Kossuth téri épületbe történt beköltözése után érkezett el az a pillanat, hogy már önálló, teljes jogú gazdaként megnyithatta első állandó kiállítását, amely a Vendégségben őseink háza táján címet viselte. Ezt követte a Mesterségek művészete és a „Népélet a Közép-Tisza vidékén" című néprajzi kiállítás, de jött a Szolnoki Képtár megnyitása is, a szolnoki Művésztelep születésnapján. A felújítást követően most már zavartalanul megindult az élet a Kossuth téri főépületben, mellette a munkálatok miatt szükségessé vált bezárásig egymást követték az időszaki kiállítások a Galériában, és végül sikerült raktárépületnek megszerezni az egykori szovjet laktanya egyik épületét is, véget vetve a megtelő, szétszórt raktárak miatti egyre mostohább tárolási körülményeknek. (Sajnos Tálas László nem érhette meg az egykori laktanyaépület rekonstrukciójának befejezését, amivel a