Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

V. Kárpát-medencei körkép - Jarábik Gabriella: A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma

Madách Imre nagyapja - kezdte meg az. új családi fészek építését. Az egykori, várkastélyra emlé­keztető építmény helyén az ő jóvoltából ma részben rokokó, részben klasszicista, szerény nemesi kastély emelkedik. Ebben az épületben élt és alkotott Madách Imre. A híres „oroszlánbarlang", a Madách-művek születésének helyszíne ma is megtekinthető, noha az eredeti berendezési tárgyakból szinte semmi sem őrződött meg. Madách Imre halála után a kastélyt fia, Aladár (a nemzetközileg elismert spiritiszta), majd annak lánya, Flóra örökölte. Flóra és ügyvéd férje további adósságokat halmozott fel, így a birtok a pozsonyi Brázda Bank tulajdonába került. A bankház a bir­tokot 1940-ben felszámolta, a kastély a község bir­tokába került, a berendezési tárgyakat elárverezték. A kastélyt 1964-ben irodalmi múzeummá alakították át, ahol Madách Imre életművét, valamint a nagykürtösi régió jeles literátorait mutat­ták be. A kastély parkjában található síremlék (Rigele Alajos munkája; a karjait az ég felé emelő Ádámot örökíti meg) alatt nyugszik „Az ember tragédiája" írója. Madách Imrét 1864-ben bekövetkezett halálakor a falu katolikus te­metőjében temették cl, dc 1936-ban exhumálták s végső nyughelyére helyezték. Az emlékházat 2003 januárjában vette át a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a kék­kői Játék- és Bábmúzeumtól. (6. kép) 5. kép Részlet a néprajzi kiállításból 6. kép Az alsósztregovai Madách-küstély

Next

/
Thumbnails
Contents