Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Zombori István: Az I. világháború emlékei a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében
Móra 1927-ben ismertetőt írt a múzeum állandó kiállításairól. A néprajzi gyűjtemény után rátér a művelődéstörténeti osztály anyagára, amelyei részletesen ismertet. A négy szobában elhelyezett gyűjteményegyüttes részletes leírása a következő: „A művelődéstörténeti osztály 704 darab tárgya négy szobában van elhelyezve. Egyet a világháború emlékei töltenek meg, köztük van a híres doberdói fa - az a nevezetes szederfa, amely a negyvenhatosok állásait védte, s amelynek csonkára ágyúzott törzsét József főherceg hazaküldte a frontról Szegednek, s itt van elhelyezve egy tépett nemzetiszín zászlócska is; ennek meg az a nevezetessége, hogy 1918. október 31-től 1919. augusztus 3-ig a szegedi városháza tornyán lobogott. Ez volt az egyetlen magyar nemzeti lobogó, amely a proletárdiktatúra alatt is szabadon lengett a magyar földön. 10 1937-re elkészült az ország legnagyobb - az í. világháború elesettjeinek emlékét megőrizni hivatott - emlékműve, a Hősök kapuja. A múzeumban pedig generációk adóztak tisztelettel, időről-időre a doberdói fa és a fakatona előtt. A doberdói fa fölkerült az AbaNovák-féle Hősök Kapuja festményei közé is. Ez a fajta tiszteletadás, emlékezetmegőrzés, amely Szegeden megfigyelhető - a városban és a múzeumban együttesen - a kis falvakban is megvolt, mert a templom falára, vagy a főtérre mindenütt emeltek emléktáblát, vagy emlékművet, sokszor az elesettek nevét is feltüntetve. Ezt az emlékezést, tiszteletadást zúzta szét, rombolta le sok más, évszázados nemzeti tradícióval együtt az 1945 után létrejött kommunista diktatúra. Szegeden a domborműveket leverték, más helyen levakolták, a Hősök Kapuja festményeit úgyszintén eltüntették. A múzeum fakatonája bekerült a lépcső alá, a doberdói fát pedig csak a véletlen, illetve egykét kolléga jóakarata mentette meg a kidobástól (eltüzeléstől), mert nem kis munkával fölcipelték a padlásra, ahol aztán évtizedekig nem is tudtak róla, hogy ott van. Csak az 1985-ös budapesti I. világháborús emlékműveket ábrázoló képeslap kiállítás hívta föl a szakma figyelmét az I. világháborús anyagra, eme fontos és jelentős hagyatékra. Ekkor rendeztük ebből az első kiállítást Szegeden a fekete-házban, majd a Magyar Nemzeti Galéria készített egy nagy gyűjteményes kiállítást a Várban. Ezt követően a szegedi, 1986ban elkészült állandó kiállításba már sikerült beépíteni a doberdói fát és a fakatonát, egy márvány emléktáblát és külön fotókiállításon mutattuk be a szegedi középületek falán még föllelhető, vagy éppen a kiállítás kapcsán ismét föltárt, helyreállított 1. világháborús emléktáblákat. Ekkor kezdte meg küzdelmét a múzeum Történeti Osztálya a Hősök Kapuja festményeinek feltárása érdekében, ami azonban csak 1990 után kezdődhetett el. A szegedi múzeum büszke jelentős I. világháborús anyagára. Fontosnak tartjuk népszerűsítését, ápolni, föléleszteni azokat a tradíciókat, amelyek korábban megvoltak, és amelyek Szeged megbecsült örökségének részét képezik. Mindez elválaszthatatlan mindazon kérdéskörtől, amelyet Trianon traumája okozott a magyar népben és amelyek máig nem lettek ideológiailag, lelkileg és a nemzeti önazonosság szempontjából feldolgozva. A szegedi múzeum az Európai Unió keretein belül is fokozni kívánja az I. világháborús anyagok gyűjtését és az együttműködést. Formálódóban van egy olasz-szlovén-magyar, később talán az osztrákokkal kiegészülő együttműködés az egykori doberdói front - ország és Olaszország, Szlovénia között megoszló - területén egyfajta közös emlékhely, hadtörténeti emlékpark stb. kialakítására. Szegedről évente megy hivatalos delegáció koszorúzni a Szlovénia területén levő barlangkápolnába, ahol bronztábla hirdeti a szegedi 46-osok emlékét. Szegeden terveztünk egy állandó 1. világháborús kiállítást egy a várossal közösen kialakítandó helyen. 10 Szeged. 1927. A vonatkozó könyvtár-, múzeumtörténeti rész 292-304. pp. A fentebb idézeti rész 300 301. pp.
