Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Forró Katalin: Az I. világháborús emlékmű felavatása Vácott
Az avatás elemzésekor a résztvevők körére, a programra, és annak üzenetére, valamint a térrel való gazdálkodásra és a látványelemekre térek ki. (1. kép) A résztvevők körét három csoportra lehet osztani: a dísztribünön helyet foglaló meghívottak, a testületileg szerepet játszók, és a nagyközönség. Az első világháborús emlékmüvek avatásán nem csupán a helyi közélet vezetői vettek részt. Nem csak az ünnepség fényét emelendő voltak jelen világi és egyházi vezetők, de jelenlétükkel mintegy megerősítették az emlékmüveknek, mint politikai szimbólumoknak a helyi kötődéseken túlnyúló jelentését, jelentőségét. A szoboravató beszédet József főherceg mondta el. Volt gyakorlata ebben, hiszen a váci volt a 177-ik szoborleleplezése 27 . Mi tette őt alkalmassá erre a szerepre? Az első világháború alatt emelt, a nemzeti áldozatkészséget szimbolizáló szobrok avatásain mindig jelen kellett lennie az uralkodóház egy tagjának 28 . A folytonosságot jelképezendő, a háború után is igyekeztek követni ezt az íratlan törvényt. József főherceg egyfelől részt vett az első világháborúban, másrészt „királyi vérből" 29 származott. A dísztribünön helyet foglalóknevei már az ünnepség reggelén kibocsátott Váci Hírlapban is megjelentek 00 , így a helyiekénnek ismeretében indulhattak a szoboravatásra. A kormány képviseletében Kállay Miklós földmüvelésügyi minisztert várták. 0 azonban - a helyi lap enyhén pikírt megjegyzése szerint - „Egerbe ment, reklámot csinálni az egri bikavérnek" 31 . Helyette Preszly Elemér dr. főispán képviselte a kormányt 32 . Ez azonban nem tudta elhomályosítani az ünnep fényét. Bár előzetesen nem írtak róla, megjelentek a környékbeli földbirtokosok, váci születésű hírességek is a díszpáholyban. Az avatáson testületileg vettek részt katonai, félkatonai és polgári szervezetek, egyesületek. A honvédek - kerékpáros zászlóalja -, a frontharcosok 33 , a vitézek, a rokkantak, a cserkészek, leventék, rendőrök díszegyenruhában az emlékmű két oldalán a kordon mögött foglaltak helyet. Nekik, mint szervezeteknek az volt a szerepük, hogy bizonyítsák, értékrendszerük adekvát azzal, amit az emlékmű szimbolikusan hordoz, s ezáltal erősíti annak propagandaerejét. A kordont a helyi tűzoltók biztosították. A helyi iskolák tanulói szintén egy-egy tömbben, meghatározott helyen várakoztak. A különböző egyesületek képviseletében részt vevők meg is koszorúzták a hősi emlékmüvet. Várható volt, hogy sokan vesznek részt az avatási ünnepségen. A résztvevők csak jeggyel kerülhettek a kapukon belülre. Jegyeket a polgármesteri hivatalban lehetett igényelni legkésőbb október 12-ig 34 . A név szerint bejelentettek számára biztosítottak csak ülő- és állóhelyet. A Váci Hírlap október 15-i számában már olvashatunk arról, hogy - az előzetes felmérés alapján - mintegy ezer ülőhelyet és ezer állóhelyet kell biztosítani a közönség számára. Sokan nem a téren, hanem a tér körüli épületek ablakaiból követték az eseményeket 35 . 27 Váci Hírlap. 1933. október 22. 28 SZABÓD. 1994. 29 Váci Hírlap, 1933. október 22. 30 Az előzetes tervek részletezésekor írják: „Ezen helyen már várakoznak rá a meghívott előkelőségek: Hanauer István dr. megyéspüspök, Kállay Miklós földművelésügyi miniszter, a kormány képviselője, Kolossváry Mihály prelátus az egyház képviseletében, Almássy László a képviselőház elnöke, Preszly Elemér dr. vármegyénk főispánja, Erdélyi Loránd alispán. Pestmegye küldöttsége, valamint a váci hivatalok főnökei. Székesfőváros képviseletében dr. Szlovák Pál tanácsos, Nógrád és Hont vármegyék képviseletében Hetényi Rezső dr. rétsági főszolgabíró..." Váci Hírlap, 1933. október 15. 31 Váci Hírlap, 1933. október 22. 32 Uo. 33 Nemcsak a váci, hanem a környékbeli frontharcosok is képviseltették magukat az ünnepségen. Mindannyian „bajtársi formaruhában", s az országos autós- és motorosztály jóvoltából 10 gépjárművel jelentek meg. A Curiában az ünnepség befejezésével. 1 órakor bajtársi közebéden is részt vettek. Váci Hírlap, 1933. október 15. 34 Váci Hírlap. 1933. október 8. 35 Váci Hírlap, 1933. október 22.