Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Ságvári György: Tárgyiasult emlékezet - emlékművek, múzeumok a nagy háborúról

szintjén pedig szerepet játszhatott az egyszerű és zsigeri „emlékgyűjtés", ugyaniig}' ahogy a közösség szintjén az alakulat konkrét hőstelteinek dokumentálási igénye autentikus tárgyakon keresztül. Belejátszhatott a lokálpatrióta tudat, a „nagyváradiság" is a múzeum létrehozásába, hiszen az ezred tartalékos tisztjeinek túlnyomó többsége a város és a tágabb bihari vidék lakója, megbecsült embere, sokuknak magas a (helyi) társadalmi presztízse. A tervek szerint majdan az ezred nagyváradi laktanyájában elhelyezendő múzeum a frontem 1 ékekkel, az. egykor részt vettek közvetítésén át így a lokális közösségek történelmének részévé is válik. Egy fajta előrelátás, a jövő megelőlegezése? Mint tudjuk, a jövő nem úgy jött el, hogy azt a fronton elgondolták, nem olyan dicsőségesen. De ne vágjunk az események elébe! Kratoehvil 1914 szeptemberében vette át az ezred parancsnokságát, és amint ezt visszaemlékezéséből megtudjuk, már ekkor az volt a feltett szándéka, hogy egy igazi trófea és ereklye gyűjteményt hozzon létre, amely - ez a fő cél - az ezred harci szellemét és a csapatszellemet lesz hivatva erősíteni. A 4. honvéd gyalogezred az orosz fronton esett át a tűzkeresztségen, részt vett a kárpáti harcokban, aztán a gorlicei áttörésben, majd az olasz frontra kelült, Doberdó, San Michèle, aztán újra az orosz front, Volhynia, 1917 szeptemberétől pedig megint a délnyugati front, a Monte San Gabriele. Részt vettek a tolmeini áttörést követő offenzívában, a piavei áttörésben, a Monte Tomba-i harcokban. Tehát volt idő és volt hely emlékeket gyűjteni. Amint Kratoehvil visszaemlékezik, az ezred első trófeája 4-5 darab ..kétméteres kozáklándzsa". A zsákmányt bizonyos Hering hadnagy vezette járőr szerezte egy kozák egységgel történt összecsapás során. Az is érdekes (kis) történet, ahogy a trófeák Nagyváradra jutottak: tisztfeleségek tettek látogatást a fronton, és ők vitték haza az ezred anyavárosba. A decemberi harcokban egy egész orosz zenekar zeneszerszámait szerezték meg, ugyanott tüzérségi eszközöket, aztán cirill betűs írógépet, iratokat, orosz, tiszti kitüntetéseket, ezredjelvény eket, természetesen kézifegyvereket, lőszereket. Ezek a tárgyak is az ezred leendő múzeumába kerültek. A gorlicei áttörés után aztán újabb fegyver trófeákat szereztek, s vitettek a házi múzeumba, haza Nagyváradra. Az olasz fronton az első múzeumba való tárgy (klasszikus trófea) egy selyemre hímzett, savoy ai címeres olasz zászló volt, melyet bizonyos Énekes százados zsákmányolt egy elfoglalt olasz állásban. Volt egy érdekes „szakmai gyűjteménye" is az ezredmúzeumnak: Lakos főhadnagy, az ezred tisztje kézigránát teivező és gyártó tevékenységének tárgyi emlékei. Közismert az a lény, hogy az állásharcok idején, a lövészárkokban számos „helyi specialitás" született, támadó és védő eszközeik, a napi életet könnyebbé tevő tábori „kényelmi cikkek", ülőkék, priccsek, lövészárokból a célzást segítő „könyökvédő", különböző testrészeket fedő páncélok, álcázó anyagok. A Lakos-féle kézigránátok gyártására Laibachban állították fel üzemet, onnan szállították a közeli olasz frontra ezeket a könnyen kezelhető, primitív, de hatásos gyilkoló eszközöket.

50 Az ezred múzeumába került a gradiskai hidat felrobbantó víziaknák egyik kísérleti példánya is, amellyel az ezred műszaki katonái felkészültek a robbantásra. Ez az akna is az ezred műszaki századának volt a találmánya. Kratoehvil utólag szinte idillire festi a frontszolgálat eme hősies és „muzeális területét". A visszaemlékezésben nem győzi dicsemi utászait, őket tartotta - ahogy írja - az „ezred elit századának", akik ha tartalékban vagy pihenőben voltak, akkor sem tétlenkedtek, hanem maketteket, terepasztalokat készítettek, megmintázták a saját állásokat, sőt egy-egy harci tet50 Ebből került be az ezred múzeumba is egy teljes sorozat, amely lényegében modellezte a Lakos tele kézigránát konstruktőri fejlődéstörténetét. A kézigránát egy példányát a háború után Lukaehich Géza adományozta a Hadtörténeti Múzeumnak. Növedéki Napló: 28 951