Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

Elbocsátásunk indoklásként a racionalizáció szerepelt. A felmondó iratot azonnal megmutattam a többieknek. Vértes Laci, - aki egyébként nagy marxista volt, bár később kiábrándult belőle, - azt mondta, hogy ő ezt nem hagyja szó nélkül. Bement az igazgatóhoz, de Fülep letolta őt, hogy: „Hogy gondolod e/.t, ő is benne volt a mozgolódásban!"" ..Igen. de te meg meglógtál, nem voltál itt egész idő alatt!" Majdnem összevesztek, végül Vértes Laci azt mondta: „Márpedig JakabJTyt nem lehet elbocsátani, lehet lejjebb tenni, de innen nem mehet ki! - Fülep erre azt mondta, hogy ő már aláírta a papirt. - „Vond vissza, vagy helyeztesd ál más intézménybe, te vagy a múzeumi ügyek osztályvezetője is a minisztériumban!" Erre aztán Fülep telefonált Dobrovits Aladárnak, az Iparművészeti Múzeum egyiptológus főigazgatójának, hog}' vegyen át engem hozzájuk. Dobrovits ismert engem, mindketten tagjai voltunk a Régészeti Társulatnak, ezért szívesen fogadott. A könyvtárba kerültem, mint másodkönyvtáros, mivel be volt töltve minden Pontosabb állás. A főnököm a „gyönyörű" Koós Judit lett, egy rendkívül komisz természetű nő. A Múzeum épülete szörnyű állapotban volt még ekkor, hiszen a harcok egyik gócpontja, a Corvin-köz közel esett oda. Az ablakok kitörve, papundekli vei, deszkákkal befedve, fűtés nem volt, egy dobkályhái szereztünk, azon fűtöttünk még március közepén is, hiszen akkor még hideg volt ahhoz, hogy a fűtetlen szobákban ülve dolgozzunk, de valahogy kibírtuk. Az Iparművészeti Múzeumban dolgoztam egészen 1977-ig, a tényleges nyugdíjazásomig. Sőt, még azután is, mert nyugdíjas éveim elején átrendeztem a könyvtár katalógusát. Ennek azután híre ment, pedig én nem voltam igazából se muzeológus, se könyvtáros, nem sok hasznomat vette nekem egyik múzeum sem. Nem erre a pályára készültem, a Teleki Intézet és azon keresztül a kisebbségi kérdések terén érhettem volna el nagyobb sikereket, még az egyetemi tanárságig is eljuthattam volna. Nyugdíjas koromban is igyekeztem hasznosítani magamat. Kicsi Sándor barátom, akit még a Teleki Intézetből ismertem, belépeti a Partba a biztonság kedvéért, holott nagy nacionalista és antiszemita volt. így került a Magyar Életrajzi Lexikon szerkesztőbizottságába, furfangos székely esze révén kerültem be az Akadémiai Kiadóhoz, ahol a lexikonnak vállaltam a szupra-lektorálását. Ez azt jelentette, hogy mikor minden szócikk kész volt, ellenőrizni kellett az adatok helyességét, illetve ha valami hiányzott, azt fel kellett kutatni. Ilyen alapon kaptam az első kötetben munkát, a második kötetben már nem vettem részt, mert nem volt annyi pénzük, hogy kifizessenek. Az első kötetben főleg az erdélyi vonatkozású szócikkeket ellenőriztem. Az itteni működésem alatt egészen jól megfizettek, ami nekem nagyon jól jött, mivel elég alacsony volt a nyugdíjam, mint priuszos muzeológusnak. Ezért vállaltam különböző szellemi „hói apától ást", pl. Lőnncze Lajosnak nyelvjárási térképet szerkesztettem, aztán egy volt külügy érnek kottát vonalaztam. /1. kép Jakabffy Imre ,, önarcképe ". (Fotó: Kardos Judit)