Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Balahó Zoltán: „... ez a gyönyörű búzatábla is a mienk, ez a szép major is a királyunké lett (Levelek a harctérről. Emlékezés a magyar katonára az I. világháború kitörésének 90. évfordulóján.)

kitörésétől kezdve a keleti fronton szolgált mint őrmester, majd 1915 tavaszától zászlósként, 1916 végétől pedig már hadnagyként írta alá Kolozsvárra küldött leveleit. Feltehetően egy nőtlen fiatalemberről van szó, aki sem feleségről, sem gyerekekről, de még szüleiről sem tesz említést. Annyi biztos, hogy a kolozsvári egyetemen szerezte diplomáját, Apáthy professzor tanítványaként. Levelein semmit nem változtattam, így helyesírásán sem. 1915. április 20. - „Méltóságos professzor úr! Ma véletlenül pihenője van ezredünknek, s így megragadom az alkalmat, hogy Méltóságodnak néhány sort írhassak. Magam ugyan nem vagyok egyenesen a tűzvonalban, amennyiben most ezredem élelmezéséhez osztottak be, s mint ilyen egyike vagyok azoknak, akik a lövészárokban lévő bajtársaink számára eleségről gondoskodunk..., zsoldot fizetünk stb... Túl vagyunk a kárpáti külső oldalak teljéinek rettenetes idején.

5 A fák rügyei is vastagszanak már. Dalolnak a madarak, melyeket az ágyúk hangja sem tudott elűzni. A természet szépségei elfeledtetik velünk a kemény télen átélt nehézségeket, s valósággal ujjong mindenki a természet megújulásának - az életnek..." 1915. augusztus 21. — „Április hó vége óta mindenki, aki az oroszok elleni küzdelemben vesz részt...hol harcolva, hol e nélkül napról-napra nagyot haladunk előre, [a Gorlicei áttörés után]

6 Itt a nagy méretek országában, ahol nagyok az uradalmak, nagy a gazdaság és nagy a szegénység,...óriásiak a tűzvészek (is), melyek kozák kezek után keletkeztek és az egész országrészt elpusztították... Éjszakáink nincsenek nyugalomra fordítva, hiszen a ravasz, cselszövő, bujkáló, mély árokból kis lyukon át lövő szláv ellenségünknek faji tulajdonsága a nyíltság, őszinteség hiánya...rendcsen a sötét éjszakák leplező palástja alatt támadnak, meglepetésszerűen... Kifárad az ember teste, s még inkább fárad a lelke is. Immár egy évnél több ideje van, hogy harctéren vagyok állandóan, s e nagy időben volt alkalmam közönyössé lenni..." 1915. október 24. - „Legutolsó levelem után még igen sokáig mentünk előre Oroszország földjén. Elértük Európa legnagyobb mocsarainak

7 szélső északi részét.. .gyönyörűséggel mentünk éjjel-nappal előre, hiszen olyan jó érzés a legutolsó katonának is, hogy előremegy, ő az erősebb, ő a hatalmasabb. Szakaszomnál menetelt mindig egy temes megyei honvéd, sebesültvivő, egyszerű béresember civilben. Amikor a lankás, széleshátú dombokról az óriási mezőkön széttekintettünk...mindig levette a sapkáját...és ezt mondta: „Látja bátyám ez a gyönyörű búzatábla is a mienk, ez a szép major is a királyunké lett, ezt a kis halastavat is nekünk hagyta a muszka!"... „Most aztán jó mélyen benn a mocsárban állunk, szemben az oroszokkal.. .békét hagy nekünk és mi sem háborgatjuk sokat őt. Ilyen módon valóságos pihenő számunkra a mostani helyzet.. .A mi, és az orosz raj vonal között álló figyelőink a napokban gyanús neszt hallottak a bozótban...azt hívén, hogy orosz járőr reá lőttek. Amikor a lövés eldördült feléjük futott..., egy hatalmas vadkan. Halálosan sebezte meg egy golyó. Gyönyörű bőre most egyik kedves századparancsnokunk födözék-'palotájának" ágyát díszíti. Végtelenül meglepett. ..mily szelídek itt az erdei vadak.. .Milyen csudálatos: a háború vaddá teszi az embert - az erdő vadjait pedig megszelídíti... 5 1914 augusztus végétől II. Miklós cár „katonai gözhengerc" feltartóztathatatlanul nyomult előre KeletGalíciában. December elején már megközelítette Krakkót, Przcmysl erődjét körülzárták, majd az északkeleti Kárpátokban támadott. 1915 januárjától április közepéig a téli hegyi harcra készületlen osztrák-magyar erők csak óriási veszteségek árán tudták az oroszokat feltartóztatni. 6 A központi hatalmak (a 11. német és a 4. osztrák-magyar hadsereg) 1915. május 2-án a galíciai Gorlice és Tarnów között áttörték a 3. orosz hadsereg arcvonalát. Őszre a front Riga és a román határ közötti vonalon stabilizálódott. 7 Volhíniai-hátság: a Bug, a Dnyeszter és a Pripjaty-folyó mocsarai között fekvő terület.