Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Medgyesi Konstantin: Jelenkor-kutatás és kisvárosi rendszerváltozás

a saját szemétdombján szinte teljhatalmú úr volt. Olyan tanácselnök kellett volna, aki az osztályok fölött a gyeplőt fogja és keményen tátija." Az érintett minderről így vélekedett: „Emberközpontú volt a ténykedésem. Az egyik tanácsi vb-tag fogalmazta meg: a lényemből fakad, hogy nem tudok drasztikus lenni. Humánusan próbálom megközelíteni a dolgokat." Az 1990-es önkormányzati választásokat követően az utolsó tanácselnök munkanélküli lett. Elmondása szerint nem tekintette magát bukott embernek: „Rendszerváltás volt, abbamaradt egy folyamat. Nem megalázó a munkanélküli sors, csak az ember nem képes elszámolni önmagának és családjának. Nem könnyű megérteni, hogy tanultam, van egyfajta felkészültségem; se nem lettem butább, süketebb, lustább a korábbiakhoz képest, és mégse tudok mit kezdeni magammal. Tehetetlen, lehetetlen érzés. Próbáltam a megoldást keresni... A munkanélküli időszakomban túl sok városi rendezvényen nem jelentem meg. Nem mozgolódtam. Eltelt egy pár év, míg túltettem magam a dolgokon, bár nem volt semmi takargatni valóm." Az egykori városvezető végül másfél éves munkanélküliség után tanárként helyezkedett el. „Megkerestem a Juhász Gyula Szakközépiskola igazgatónőjét, akivel gimnazista koromig visszamenőleg ismertük egymást. A rendszerváltozás előtt viszont elég komoly vitánk volt. Gondok adódtak az intézményen belül, kérdés volt, hogy lesz-e fegyelmi eljárás vagy sem. Aztán mégis kellett az ügyében fegyelmit indítani. Szóval ilyen „előzmények" után kerestem meg, hogy nem lehetnék-e óraadó tanár az iskolában. Erre ő mondta: persze, számítottam rá, hogy majd jössz, mert számodra ez evidens, hogy ide gyere dolgozni. Nagyon rendes volt, tisztáztuk, hogy mindketten a korábbi vitát már lerendeztük. Megegyeztünk, induljunk tiszta lappal... Ezzel indultam a játékba. Majd miután az igazgatónő balesetet szenvedett - lesett egy létráról - felmerült, az agrárgazdaságtant, amit korábban ő vitt, ki vállalja. Mondtam, semmi gond, én korábban ilyen témával is foglalkoztam, így természetesen vállalom. Száraz téma, a gyerekek nem nagyon kedvelik, nehéz színessé tenni, de úgy gondoltam, megpróbálom. Az év végén kiderült, ezt az órát hosszú távon is megkapom, sőt, lehetségessé válik a főállású megbízásom. Azóta is tanítok. Természetesen ehhez elvégeztem Gödöllőn a mérnöktanári szakot" - emlékezik élete ezen időszakára az egykori tanácselnök. Az utolsó városi párttitkár fiatalon, 1968-ban lépett be a pártba. A vele készült interjúban elmondta: „Szoba-konyhás, feldöngölt lakásban kezdtem az életemet. Ahogy múltak az évek egyre inkább lehetőségem nyílt arra, hogy a kétkezi munkámmal, az eszemmel, a tanulással ki tudjak (sic!) alakítani magamnak egy komfortosabb életet. Semmiféle összeköttetésem nem volt. Nem is tudtam, hogy hol és miként lehet kapcsolatokat kiépíteni. Ahogy teltek az évek, csak azt vettem észre, a lavóros mosakodást felváltotta a fürdőszobás tisztálkodási lehetőség, nem agyagdöngölésü, hanem parkettás lakásban lakom és ezt mind a magam erejével értem el. Amikor engem hívtak a pártba, mindjárt el is fogadtam. Beléptem, mert a saját életemen keresztül éreztem meg, fejlődik az ország. Friss élményanyag volt bennem. A személyes életem minőségi változása is igazolta a párt politikáját. Akkor miért ne higgyek benne?! Beléptem tehát a pártba, hamarosan, talán a 70-es kongresszuson be is választottak a végrehajtó bizottságba. Ott dolgoztam, s közben megválasztottak Nagylakon tanácselnöknek. 1974-75 között tanácselnökként tevékenykedtem. Szerettem csinálni, megkedveltein az államigazgatási munkát. Igen nagy ismeretmennyiséget szereztem. Képeztem is magam. 1975-ben behívtak a makói pártbizottságra." Innentől kezdve nincs más munkahelye, az apparátusban dolgozik. 1987-ben lesz városi első titkár. Mint most nyilatkozta, nem gondolta volna, hogy ő lesz „az utolsó", noha vidéken, így Makón is érezni lehetett, hogy a rendszer egyre kevésbé képes magát tartani. Az MSZMP 1989 októberi megszűntét követően - az utolsó tanácselnökhöz hasonlóan több mint két éves időszakra munkanélkülivé vált.