Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Medgyesi Konstantin: Jelenkor-kutatás és kisvárosi rendszerváltozás

Jelenkor-kutatás és kisvárosi rendszerváltozás Med gyesi Konstantin Oral histrory, muzeológia, kisváros Az utóbbi években komoly szakmai diskurzus folyik történész-muzeológus és néprajzos körökben a jelenkor-kutatásnak vagy más megfogalmazás szerint a ma dokumentációjának fontosságáról, sajátosságairól, egyáltalán a napjaink világával való foglalkozás mibenlétéről. A vita részeként a Történeti Muzeológiai Szemle legutóbbi számában Peterdi Vera tollából jelent meg egy írás, melyben a szerző - főként a néprajztudomány oldaláról megközelítve, de kitérve a történeti szempontokra is - értékelte a jelenkor kutatás jelenlegi magyarországi állapotát.

1 A tanulmány írója szerint a legfontosabb területek: „a jelenkoros múzeumi tárgyak dokumentálása, modernkori témák és tárgyak gyűjtése ... társadalomtörténeti jelentőségű források kutatása...."

2 Peterdi Vera megjegyzi, hogy a jelenkor-kutatás imént felsorolt szegmensei kapcsán „új típusú vizsgálatról, s nem módszerek, szakágak szemléletmódjának összemosásáról beszélünk... A keretek kijelölését folyamatosan kell elvégezni, korrigálni."

3 Egy muzeológus számára természetes, hogy gondolkodásának kiindulópontja: a tárgy. Ez jelenik meg Peterdi Vera előbb idézet mondataiból („Tárgyak dokumentálása, gyűjtése"), ugyanakkor utal más egyéb „témák gyűjtésére" is. Magam vallom a tárgyak elsődlegességének szakmai parancsát, de őszintén hiszem, hogy a múzeumoknak a tárgyak, továbbá természetesen a dokumentumok, fényképek gyűjtésén, rendszerezésén túlmenően számításba kell venniük az oral historyt (az elbeszélés-történelmet vagy szóbeli történelmet), mint a jelenkor megismerésének egyik hatékony eszközét. A néprajz számára „ősi" módszer az emberek megszólaltatása, mesék, történetek, énekek hanghordozóra rögzítése. A nyugat-európai történettudomány az utóbbi évtizedekben főként a munkásosztály és falusi társadalom mélyebb feltérképezésekor - „találta meg" az oral historyt. A magyar elbeszélés- történelem inkább a 20. századi tragikus hazai történések (holokauszt, '56 utáni megtorlások) emberi hátterének megértéséhez nyújt pótolhatatlan segítséget. Az előbb említetteken túlmenően az oral history remek lehetőség a Kádár-korszak és a rendszerváltozás időszakának történeti antropológiai-, pszichotörténeti alapú vizsgálatakor is. A szóbeli történelem egyre inkább megkerülhetetlen forrássá válik az országos köztörténet kutatásakor, mindehhez muníciót szolgáltat a különböző budapesti kutatóintézetek és más egyéb központi műhelyek gazdag oral history archívuma. A fővárosi kutatóintézetek ereje a vidéki gyűjtésre többnyire már nem futja, éppen ezért kell a helyi ügyek vonatkozásában a múzeumoknak felvállalni az elbeszélés-történelem gyűjtését, hiszen az oral history mással nem helyettesíthető forrást teremt az adott időszakról. Az interjúalanyok kiválasztása kulcskérdés, figyelni kell arra, hogy az adott elit szereplőin túl a hétköznapi emberek is megszólaljanak, hiszen a mindennapok és az életmódtörténet szempontjából ők az igazán fontosak. Elérendő célkitűzés lehet, hogy a helyi, kisvárosi múzeumok a fénykép- és dokumentumtárakhoz hasonlóan önálló oral history gyűjteménnyel rendelkezzenek, amelyek anyaga 1 PETERDI V. 2003. 195-205. pp. 2 PETERDI V. 2003. 198. p. 3 Uo.