Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Könyv a szegedi árvízről. (G. Merva Mária)

volt? A jelenlegi kormány aktuális árvízszabályozási programjához, koncepciójához készítenek történeti háttéranyagot? A könyv nagy része történeti visszatekintésből áll, s ez jó. Néhol kifejezetten további kutatások hiányát érzi az ember, pl. szívesen olvastam volna egy összeállítást a korabeli hazai és külföldi lapoknak a szegedi árvízről szóló tudósításaiból, vagy egy portrét Lcchner Lajosról, aki olyan építészi feladatot kapott, amilyen nagyon kevés építésznek adatik meg; egy új várost álmodhatott és valósíthatott meg. A tanulmányok nagy része a korábban már különböző kiadványokban megjelent írások alkalmi összeillesztése. Ha egy történészi kiadvány előállítása lett volna a cél, akkor nem a környezetvédelmi miniszternek kellett volna az előszót írnia, hanem a szerkesztőnek, eligazítva bennünket abban, hogy a szegedi nagyárvíz témájában mi történt eddig, mit publikáltak erről, mi az, ami teljesen új. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter írta az Előszót, és A jövő címen egy új fejezetet nyitottak az utolsó tanulmánynak, ami a kormányprogramba vett ún. Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését ismerteti. Az írások után egy rövid angol nyelvű rezümé található, a miniszter bevezetőjét pedig teljes egészében lefordították angolra; nos, úgy tűnik, mintha az angol szöveg fordítása lenne a magyar változat. Az utolsó tanulmányban (dr. Szlávik János: A Tisza árvízvédelmi rendszerének megújítása: a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) is sok rossz mondat szerepel, az egyiknek pl. nincs alanya: „Növeli az árvízvédelmi fejlesztés időszerűségét a Tisza-menti térség tájgazdálkodási és természetvédelmi feladataival való kapcsolata." Számomra teljesen meglepő a szerzőnek az az állítása, hogy míg korábban az árvízmentesítés célja a vagyonmentés és a termőföldek értéknövelése volt, mára az emberi élet mentése lett a legfontosabb: „a biztonság az emberi lét alapvető feltételévé vált". Szerintem a biztonság mindig az emberi élet alapvető feltétele volt és meg vagyok győződve arról, hogy a 19. században, a szegedi nagyárvíz idején is elsősorban az emberi élet mentése, a lakóhely biztonsága volt a legfontosabb. Apró Ferenc Szemtanúk a nagyvízről címmel közöl összeállítást korabeli visszaemlékezésekből. Mikszáth Kálmánt vagy Jókai Mórt mindenki ismeri, de Pillich Kálmánt, Zubovics Fedort vagy Kovács Jánost már kevesebben; célszerű lett volna legalább a bevező szövegben kitérni arra, hogy kik is voltak ők. Következetesen rosszul vannak írva a dátumok: pl. all. oldalon mindenfajta hiba előfordul: „1879. előtt"-höz nem kellene pont az évszám után, „1879. március 5.-i" esetében szintén nem kell pont az 5 után, mivel kötőjellel folytatódik a dátum, ugyanakkor a „2000 április 23-án"-nál az évszám után kell pont, de ilyen jellegű hiba nagyon sok van a kötetben. Következetlenség az, hogy az egyik szerzőnél, Szelesi Zoltánnál lábjegyzetben közlik a tanulmány elején, hogy „Szelesi Zoltán (1920-1985) művészettörténész". A többi szerző mi? A többi tanulmányíróról nincs semmilyen információnk, holott szokás hasonló tanulmánykötetek esetében egy listát közölni a szerzőkről, feltüntetve a velük kapcsolatos legfontosabb adatokat. Mindenesetre vagy mindenkiről közöljünk adatot vagy senkiről se közöljünk. A legértékesebb része a könyvnek a Függelékben közzétett kitűnő képanyag, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, az esztergomi Duna Múzeum, a szegedi Fogadalmi templom stb. archívumából származó korabeli fotók, metszetek, festményrészletek. Ezek döbbenetes erővel tudósítanak a tragédiáról, egy város teljes pusztulásáról, az egyes ember tragédiájáról és az újjáépítés heroikus munkájáról.