Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Balahó Zoltán: „... ez a gyönyörű búzatábla is a mienk, ez a szép major is a királyunké lett (Levelek a harctérről. Emlékezés a magyar katonára az I. világháború kitörésének 90. évfordulóján.)

eltűnnek ezek, amikor egy-egy saját gépünk megjelenik! Csak úgy hátulról, menekülésük közben géppuskáznak a mieink felé eszeveszetten. A nagy, lomha Caproni-gép pedig esetlenül kezd visszafordulni, az Isonzónak innen is látható, ködös síksága felé, vagy a kéklő tenger nyugodt acéllapja irányában... A mi gépünk pedig, mint a fészkét védelmező fecske a ragadozó karvalyt üldözi, kergeti, fel-fel emelkedve föléje, majd lecsapva alá. ...Túl vagyunk a 10. Isonzo-i csatán is már, hála Istennek. Ahol magyarok álltak, ott hiába volt az olaszok örült pergőtüze, aknavetőik tömege, melyek lövedékének oly nagy a robbanása, hogy még a kolozsvári szeizmográfusok is megérezték talán, a régi színház pincéjében. Milyen nagy volt az öröm, amikor ez a tüz mögénk került, amikor mögénk lőttek az ellenség ágyúi, hogy tartalékaink ne jöhessenek előre és az ő gyalogságai könnyebben és veszély nélkül nyomulhassanak előre. ...A nyomorult talián azt hitte, hogy napokig tartó dühös pergőtüze teljesen megsemmisített bennünket, s a megmaradtakból a felszálló irtózatos por- és füstfelhővel a lélek is clszállott. De amikor a figyelőnk elkiáltotta magát, hogy „jönnek", akkor megelevenedett a kavema, s két nyílásán jókedvű bakáink tódultak ki a riadóra... Néhány hét előtt kaptam meg ö Felségétől a Signum laudis-t

16 a kardokkal, az „ellenség előtt tanúsított vitéz magatartás és kitűnő szolgálatok elismeréséül.". 1917. augusztus 30. - „...eltelt a tizenegyedik Isonzo-csata is...Ismét sikerült - hála Istennek - épkézláb keresztülvergődnöm rajta. ...Most pár nap óta a front mögött vagyunk, egy csöndes kis falucskában,...hova jól elhallatszik még az ágyúszó, sőt bele is lőnek néha... Tegnap is belőttek a falucska legszélső háza mellé, melyben éppen az én szakaszom emberei laknak. Szerencsére nem robbant a nagy gránát - 15 cm-es kaliberű - mint hogyan az olaszok gránátjainak mintegy 40 százaléka „belefullad". ...Ilyenkor a gránát ott fekszik a köveken,...mint valami elhullott kismalac. ...A bakák pedig nagyon szeretik a sárgaréz vagy legtöbbször vörösréz gyűrűt, amely a gránátot alul és felső részén körülveszi. Előszeretettel gyűjtik ezt, mert alumínium gyűrűkhöz, vagy karperecek készítésére használják föl. ...persze nyugodt humorral, mely a baka lelki sajátsága, a fel nem robbant gránátok gyűrűit is lefeszegetik néha, ami rendesen azzal jár, hogy a gránát felrobban, s a feszegető katonát széttépi. ...A fel nem robbant gránátot tüzérek fölrobbantják, de addig is fával vagy egyéb anyaggal körül kell keríteni. Magam is adtam tehát a parancsot, hogy a körletünkbe esett és fel nem robbant gránátot lécvastagságú fákkal kerítsék körül. Kijelöltem négy embert... Közben elhívtak. Néhány perc múlva visszatérve látom, hogy az egyik katonám karókat hasít, a másik azokat hegyezi, a harmadik pedig - horribile dictu - a karókat veri be a kemény földbe - a gránáttal! Isten csudája, hogy amikor két kezében fogta és jó erővel sújtott a karó tetejére, nem robbant föl. S amikor megkérdeztem miért tett így,...azt felelte,.. .nem volt mivel bevernie a kemény talajba a karókat?!" 1917. szeptember 26. - (A patkányok) „Nagyon szeretik az embereket. Jobb híján az alvó bakának megrágják a bakancstalpát, ellopják kenyerüket. Ha valami eltűnik, mindenért csak a patkány a felelős. Ha sisakunk szíját ellopja valaki, biztos, hogy a patkány volt. Ha este kiosztott másnapi ebédünk, valami hideg sült hús, megromlik, s a legény nem meri előadni, megette a patkány. ...A beszélgetés...az ellenségről is folyik. A bolond taliánról, amely tegnap a tábori őrsön citromokat hajigált át hozzánk, amit mi egy-egy pakli dohánnyal viszonoztunk. ...Pálórával azután a talián ugyanonnan kézigránátokat hajigált, melyektől a jó öreg Puskás István honvéd, derék szilágy megyei meg is sebesült, még pedig súlyosan. Es a tábori őrs 16 Signum laudis (lat. dicséret jele), az Osztrák-Magyar Monarchiában alapított katonai érdemérem, a legfelsőbb dicsérő elismerés jele.