Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Nagy László G.: Az „XX4-es program" - egy legújabb kori történeti gyűjtés terve

együttes vagy bizonyos ruhadarabok akár több nemzedéket „kiszolgálhattak", ma ez elképzelhetetlen: egy emberöltő alatt is többször cseréljük bútorainkat, nem is beszélve öltözékünkről.) A tömegtermelés olcsóbbá tette az árukat, ami által több emberhez, újabb társadalmi rétegekhez juthatnak el; olyanok is megveszik, használják, akik korábban erre nem is gondolhattak. A világpiac kialakulása a teret is „összezsugorította": a vietnami papucstól a brazil kávéig, a svéd autótól az indiai ruhákig miden megvásárolhatóvá vált mindenütt - és élünk is a lehetőséggel. Ezt, a korábbiaknál nagyságrenddel nagyobb mennyiséget és sokszínűséget követni, gyűjteni és feldolgozni egy múzeum önállóan már nem lehet képes; a feladatot csak a közgyűjteményi hálózat egésze, közösen oldhatja meg. Ám ha ezen intézmények között nincs megfelelő együttműködés, a külön-külön rendelkezésükre álló (amúgy sem sok) pénzt rossz hatásfokkal használják fel: lefedetlen területek, „fehér foltok" kiáltanak jogosan forrás és muzeológus után. Példa erre többek között az iskolatörténeti gyűjtés: míg a 20. század első feléből származó osztály-enteriőr látható Tatabányán, Opusztaszeren, a Magyar Nemzeti Múzeumban és másutt, ami önmagában rendben is volna, vajon ki gyűjtötte be az 1960-70-es évek csővázas padsorait, zöld tábláit, szakszertárait, a politechnikai oktatás felszereléseit? És a rendszerváltás után szép számmal újjáalakított 6 és 8 osztályos, egyházi, alapítványi, „alternatív" gimnáziumok immár másfél évtizedes anyagát? Hasonló a helyzet a korabeli kis "szatócsboltokkal", „vegyesboltokkal": láthatóak Hollóházán, Szentendrén, a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban stb. - és ez szintén dicséretes; de nem találkozhatunk a múzeumokban az immár négy évtizedes önkiszolgáló ABC-áruházak „franchise" rendszerű arculatreklámjaival, enteriőrjeivel, hütőgondoláival és fém bevásárló kosaraival/kocsijaival, a mirelité, félkész és előrecsomagolt árucikkeket hirdető neonfcliratokkal. Vagy: miközben szerencsére számos kovácsműhely, borbélyüzlet és mézeskalácsos felszerelését sikerült megmenteni, nem mondható ez el az 1950-es évek fémforgácsoló üzemeiről, a '60-70-es évek „Gclka" TV-szerelő boltjairól, vagy - horribile dictu - egy 20. század végi szoláriumról, diszkó-teremről. (És a kiragadott példákat bármelyikünk folytatni tudná ...) Erre a problémára kínálhat tehát megoldást az általam javasolt, egyelőre „XX4-es program" munkacímet viselő reprezentatív gyűjtési terv, amelynek magja egy „virtuális, 4 dimenziós gyűjtési mátrix". Képzeljünk el egy sík lapot, melyet vízszintesen 4 széles sávra osztunk. A sávok a társadalom történetének legjelentősebb, kiemelten gyűjtendő témaköreit, a társadalmi tevékenység legfontosabb szféráit jelképezik. L A gazdaság, a termelés története, a „munka világa" Ide tartoznak a termelő- és munkaeszközök, a termelést végző vagy irányító emberre vonatkozó dokumentumok (tervrajzok, ,,meo"-jegyzőkönyvek); a munkavédelmi felszerelések (rácsok, védőruhák vagy akár védőitalok); a környezetvédelmet szolgáló por- és zajszigetelők, elszívók stb., valamint félkész (a gyártás folyamatát érzékeltető) vagy kész termékek (esetleg első, százezredik stb. darabok, díjnyertes, kiváló áruk). A történész-muzeológus gyűjtési szempontjai természetesen eltérnek az ugyancsak ezzel az anyaggal foglalkozó műszaki szakmuzeológusétól; nem technikatörténeti fejlődési sorok, tendenciák dokumentálása a célja, hanem a társadalom életére jelentős befolyást gyakorolt, szinte emblcmatikus darabok megragadása. (Az SzK-4-es kombájn vagy a Vörös Csillag Traktorgyár terméke az 1950-es évekből nem a Fordson, a Zetor vagy Dutra, majd a John Deer és a Claas Dominator közötti láncszemként érdekes számára, hanem mint a TSz-esítés, a szovjet befolyás, egyben a mindent átható politikai propaganda bizonyítéka).