Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Tanulmányok - Veres László: A közhasználati üvegek tipológiája

2.Ivóedényck A bemutatott tárolóedények között több olyan edénytípus is szerepelt, amelyek alapfunkciójukat tekintve folyadékok tárolására szolgáltak ugyan, de használhatók voltak ivásra is. Mindenekelőtt a szűk szájú és kisebb méretű edényekre jellemző ez. A palackok, butéliák, kancsók, korsók és pincetokba való palackok válhattak alkalomszerűen ivóedényekké. A következőkben bemutatásra kerülő edények közül csak néhány esetben fordulhat elő ez a kétféle hasznosítási lehetőség, többségükben egyértelműen csak italok fogyasztására voltak alkalmasak. A magyarországi üveghuták leltárai is bizonyítják, hogy a közhasználatra szánt ivóedényeket később kezdték el nagyobb mennyiségben gyártani, mint a tárolásra szolgáló üvegeket, talán még az ivóedények mennyisége is kevesebb volt, formai szempontból és díszítményüket tekintve azonban mindenképpen elmaradnak a tárolóedényektől. Poharak Az üveg hatalmas fejlődést telt meg a közel-keleti első daraboktól a 18-19. századig. Az eltelt több ezer esztendő alatt számtalan technikai megoldás született, de a poharak alapformája lényegesen alig változott. A középkori poharak nehezen megmunkálható anyagokból, fából és fémből készültek. Lapos talpból kinövő hengeres, esetleg tölcsérszerű test jellemezte a poharak alapformáját, melyek utánérzését a közhasználati poharak között is felfedezhetjük. A reneszánsz változtatott először a poharak formáján, s a velencei üvegművészet közvetítésével sok keleti üvegpohárforma vált ismertté Európában. A KözelKeletről átvett és a velenceiek által kifejlesztett pohárformákon a 16. század vége felé a fúvott stílus maradéktalan győzelme érvényesült. Ezek a formák tökéletesen funkcionálisak és arányosak voltak, finom, elegáns kontúrokkal készültek, levetkőzvén magukról a nehézkességet, a súlyt, az esetlen merevséget. A fejlődés csúcspontja a híres velencei pohár volt, leheletvékony falával, két könnyed, lepkeszerű „szárnyával" A 16-17. században ismét a középkori formájú poharakat készítették. Az egyszerű formához való visszatérés a hagyományos, nehezen alakítható anyagok újbóli alkalmazása miatt következett be.

26 A poharak formájának változásához az üveggyártás 17-18. századi fejlődése adott döntő lökést, melynek eredményeként a 19. századra a paraszti háztartások megszokott ivóedényeinek számítottak az. üvegpoharak is. A 17. század elejétől a legkülönbözőbb pohárelnevezések fordulnak elő a hagyatéki leltárakban, huta-inventáriumokban. Fületlen lábas pohár, sima hosszú üvegpohár, kétfülű fedeles kristály üvegpohár, lábas fedeles kristály, kisdedszeríí pohár, szeles szájú kristálypohár, egybejáró sima üvegpohár, apró fehér sima pohár, kicsi aqua vitének való pohár, apró hegyes pohár. Az elnevezések alapján megállapítható, hogy kétféle pohártípus készítése volt szokásban. Az egyik csoportba a velencei poharak utánzatai sorolhatók, amelyek díszüvegekel sejtetnek. Tehát a 16. század végi velencei üvegművészet pohárformái hatással voltak a 17. századi magyarországi huták termékeire. A másik csoportba pedig a közhasználatra szánt üvegpoharak elődjeit fedezhetjük fel az elnevezésekben. Az „egyre járó sima pohár" nyilvánvalóan az egymásba helyezhető, cgybejáró ezüst poharak mintájára készült, és formájuk csonkakúpra emlékeztetett. Az „apró fehér sima pohár", a „kicsi aqua vitének való pohár" vagy az „apró hegyes pohár" is talp nélküli ivóedényekre enged következtetni. Ezek valószínűleg lengyel hatásra honosodhattak meg. Az erdélyi és felsőmagyarországi vámtételekben gyakran szerepel a lengyel pohár megjelölése. A porumbáki huta gyártmányai között is többször találkozunk lengyel pohár készítésére való utalással. Az Erdélyben gyártott lengyel poharak is az eredeti lengyel formákhoz hasonlóan kúpos testű. 26 BF.NK.Ö L. 1970. 582-583. pp. ">1