Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Tanulmányok - Veres László: A közhasználati üvegek tipológiája

Butéliák A Gombocz-Melich-féle etimológiai szótárban lévő magyarázat szerint a német butellu, butellje szó átvételével, részint pedig a hazai latin felhasználásával keletkezett a hiitólia szavunk. Első említése a 18. század végéről származik.

12 A Magyar nyelv történetietimológiai szótárában a butélia magyarázataként az olvasható, hogy a német eredetű Buttel, butella, butellje, bouteille alakváltozásaként került a magyar nyelvbe, és 1752-ben bukkan fel először a következő mondatban: „A tokaji aszú szőlő bornak butéliája."

13 Az elnevezés eredete alapján biztosra vehető, hogy ezt az edénytípust is német mesterek honosították meg Magyarországon. Az elnevezés már a 18. század elején ismert volt. A Szatmár vármegyei szoldobágyi huta termékeinek felsorolásában 1726-ban szerepel „kötéses butella" nevű üvegedény, a béli hutában is készüllek 1742-1750 között hutelia nevü palackok.

14 A forrásokból szintén kiderül, hogy ez a tárolóedény féleség különleges, Unom borok tárolására szolgált. A butéliát, ezt a gyakori edénytípust az ország hutáinak többségében készítetlek. Megszületését, gyakorivá válását annak is köszönhette, hogy az üvegkészítő mesterek a butéliák gyártása során az üvegpalackok formáját az értékesebb, háztartásokban jobban megbecsült, már-már díszüvegnek számító igényességgel juttatták kifejezésre, és a formai szépségre való törekvés mellett később különböző díszítményekkel is ellátták ezeket. A butéliák formája kezdetben alig különbözhetett a palacküvegekétől. A 18. századig ismert hosszú nyakú, gömb testű palacktípusok formáját fedezhetjük fel a regééi huták egyik butélia-típusában. A gömbölyű, labdaszerü testből kinövő hosszú, egyenes nyakon elmaradhatatlan a kettős, néha hármas gyűrű, amit mindig a díszítés után helyeztek el a palack nyakán. A gyűrűk az edény biztonságosabb fogását segítették elő. A kerek talppal vagy talp nélkül készült edény általában fél- és egyliteres űrmértékű volt. Ennél kisebb vagy nagyobb méretűek az emlékanyagban nem fordulnak elő. Ezeket az edényeket a zempléni lakosság palackoknak nevezte, de mivel ezek is finom, általában aszúborok tárolására szolgáltak, és különleges díszítésűek, mindenféleképpen a butéliák közé sorolhatók. A fúvással készült zempléni butéliákon az Alexandriában kikísérletezett, majd velencei közvetítéssel elterjesztett szál- és fonáldísz továbbélését figyelhetjük meg. Az egykor velencei csipke- vagy millefiori wve^eken teljes tökéletességében megjelent díszítőtechnika olasz mesterek közvetítésével jutott el Magyarországra. A 16-17. században még nem jutott túlságosan nagy szerephez. Azonban a 17. század végétől, amikor az úri és parasztüveg mindinkább elkülönült egymástól, a fonalas díszítési mód is jellemzővé vált a parasztüvegeken, mint alkalmazott, kedvelt felületdíszítés. A gömb testű zempléni butéliákon a fonalak alkalmazása változatosan történt. Készülhettek az. üvegedényekhez hasonlóan színtelen, áttetsző üvegből, de lehettek színesek is. A minden komplikáltságtól mentes, egyszerű dísz úgy jött létre az edények felületén, hogy a kissé felfúvott üvegre vékony üvegfonalakat csavartak, ami az üveg teljes ki fúvása során elnyújtott, félköríves mintává rendeződött az edény testén. Ha a felfúvott hólyagra helyezett üvegfonalakat felfelé való huzigálással, „fésüléssel" egymásba olvasztották, akkor így a végeredmény nyújtott, láncszerűen elhelyezkedő mintázat lett. Koncentrikus körökben, láncszerűen kialakított minták mellett, függőlegesen és vízszintesen elhelyezve, rácsot képezve is alakítottak ki díszítményeket. Az edények többségének díszítésére tejüvegszálat használtak, s ezek színtelen, áttetsző üvegeken jelennek meg. De megfigyelhető színtelen alapon lila, piros, tejüveg alapon ugyancsak piros, 12 GOMBOCZ Z.-MELICH J. 1914-1930. 584-585. pp. 13 BENKŐ L. 1967. 396. p. 14 SZABÓ T. A. 1975. 1 101. p. A szerző már 1735-ből tud adatot. A szoldobágyi és béli huta adatait 1. BUNTA M.-KATONA 1. 1983. 79. p„ 81. p.