Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)
II. Módszertan - műhely - közlemények - Gyulai Éva: Muzeológia: tudomány, vagy módszer?
A társtudományokat tekintve a német kultúratudomány elméletének ismeretében feltehetjük a kérdést, hogy vajon a kulturális antropológia és a muzeológia kapcsolatának vizsgálata nem vinné-e előbbre a múzeumok elméleti kutatását. Hogy a muzeológia tudományosságát eldönthessük, általános ismeret- és tudományelméleti vizsgálatoknak kell alávetnünk. A tudományelmélet az emberi tudásnak több formáját különbözteti meg, ezek között a valóság talaján álló mindennapi és mesterségbeli tudástól jól elkülönül a tudományosság, mint a tudás, megismerés magasabb rendű, bizonyos kritériumokkal rendelkező fajtája, amely ugyanakkor eredménye is. A tudományos megismerés, melynek módját tudományos kutatásnak nevezzük, elsődleges célja a világról gondolati képet adni. Ezért alapvető célértéke a történetileg változó igazság, vagyis a valóságnak megfelelő, rendszerezett ismeretek, melyeket logikai kapcsolatok fűznek egybe. A rendszer elemei a törvények, definíciók, bizonyítások, tapasztalati megerősítések. A kutatás módszereihez szorosan hozzátartozik a tudományos problémák felvetése, illetve az ezekre választ adó hipotézisek. A tudománynak több követelménye van, például a megalapozás, amely szerint a hipotéziseknek a már meglévő ismeretanyagra kell épülniük, vagy az interszubjektivitás, mely szerint a tudományos állításokat nyilvánosan ellenőrizhetővé és megvitathatóvá kell tenni. Követelmény még az objektivitás, a kritikai szemlélet, önkorrekció, illetve az igazoltság, bizonyítottság. A tudományokat sajátos nyelv, terminológia jellemzi, a mindennapi tudásnál erősebben jellemző rá a fogalmak használata. A mai tudományelmélet fontos kategóriája a paradigma, amely a korok, nemzedékek legfontosabb fogalmi kereteit, uralkodó gondolkodási stílusait jelenti, amelyek a tudományos problémák megoldásának is keretéül szolgálnak. 21 A paradigmaelmélet igen termékenyítőén hatott a társadalomtudományok legújabb elméleti vívmányainak kidolgozására, de az európai múzeumelméletben nemigen jelent meg. Pedig az amerikai tudományosság használja, Stephen Weil amerikai kutató ilyen paradigmának tartja a múzeumi funkciókat (őrzés, feldolgozás, kommunikáció). 22 A muzeológia szempontjából a tudomány általános követelményei mellett - véleményem szerint - igen fontosak a tudomány történetiségére, valamint materiális és fogalmi kereteire vonatkozó tudományelméleti hipotézisek. A materiális keret a kutatókat, a társadalmat, az intézményeket fogja össze, valamint a kutatás tárgyául szolgáló objektumok tartoznak ide. Gondoljunk arra, hogy milyen fontos szerepe van a muzeológiában az intézményes kereteknek és gyűjteményeknek, tárgyaknak, mint a muzeológia tárgyának. A tudományt jellemzik fogalmi keretei is (a filozófiai háttér, logikai-matematikai háttér, szakmai műveltség, problematika, kutatási célok és módszertan). 23 Ezen keretek együttes és külön-külön való vizsgálatát részben elvégezték a teoretikusok, de fontos lenne újabb hipotéziseket felállítani. A muzeológia elméleti vizsgálódásainál eddig is nagy hangsúlyt helyeztek a történetiségre, de üdvös lenne, ha a tudományfejlődésnek az ismeretelméletben feltárt állomásai (pl. tudomány előtti tudás, előtudomány, a tudomány fenomenologikus és teoretikus szintje, érett tudomány) 24 alapján is meghatároznák a múzeumi ismereteket. A teoretikus muzeológia szempontjából ma több helyen is folynak kutatások, így az ICOM Information Center-ben (Párizs), vagy a zágrábi Muzejski Documentacioni Centarban, illetve a berlini Institut für Museumskunde-ben.5 Talán működésük, eredményeik ismerete a magyarországi teoretikus kutatást is megtermékenyítené. A muzeológusok magukban nem dönthetik el jó lelkiismerettel, vajon tudomány-e az, amit művelnek, vagy csak „raktárológia" (megjegyzem az árumozgatásnak is van tudo21 HÁRSING L. 1999/a/b.passim 22 WEIL, S.E. 1990. 57-58. pp. 23 HÁRSING L. 1991/b.l 14-115.p. 24 HÁRSING L. 1999/a. 198-199.pp. 25 WAIDACHER, F. 1993. 142.p.
