Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

VII. Könyv- és folyóiratszemle - Új törekvések a helytörténeti kutatásban: Sátoraljaújhely lexikona (Veres László)

azt az egyszerű (bizonyos körökben újszerűnek tűnő) megoldást választotta, hogy mindenki maga alakítson ki egy-egy címlistát. Ezt követően a közös egyeztetéskor, a szerkesztők habitusából, felkészültségéből következően a címlista egyre csak bővült. Kiderült, hogy egy-egy címszó önmagában is több új címszó felvételét eredményezte. Végül a gazdaság, a művelődés, vagyis a kultúra különböző területéről több mint 1300 szócikk megalkotására tett javaslatot a szerkesztőbizottság. E szócikkeket készítették el a szerzők különböző terjedelemben. (E vonatkozásban nem volt különösebb megszorítás, 1. 142. oldal gyomnövények.) A szerkesztőbizottság a címszavak „iniciálé"-inak készítésekor különösen a személyek bemutatásakor egységes, hagyományos lexikoni vezérelveket követelt meg. Bár az ezt követő adatközlésekben is tömörségre törekvő bemutatásokat igényeltek, de már a szellem szabadságának utat nyitottak. A szerkesztés legnagyobb problémája volt, hogyan szerezzen érvényt egyértelműen az utalásoknak, és hogyan történjen az irodalmi hivatkozás. Az előbbi kérdést a lexikonok hagyományos szerkesztési módjának megfelelően oldották meg. Az utóbbit pedig úgy, hogy a hivatkozott és vonatkozó irodalmat egységesen a lexikon végén sorakoztatták fel. Megítélésem szerint Sátoraljaújhely lexikona a helytörténeti kutatások új lehetőségeit és módozatát tárja elénk. Olyan szellemiekben gazdag, de megoldásban nagyon olcsó példát szolgáltak számunkra, amely mindenképpen követésre érdemes. Befejezésként álljon előttünk egy nagyon semlegesnek tünő címszó a lexikonból, ami kifejezi azt, hogy minden adatnak van mondanivalója, ha kellőképpen kezeljük azt: „boszorkányégető hely: terület az újhelyi ? Borz-hegy mögött, a ? Bodnár-völgyben, állítólag itt égették meg 1629 novemberében a boszorkánysággal vádolt Szekeres Györgyöt és Parnoka Jánosnét, 1751-ben Bencsáné Poloka Erzsébetet, 1755-ben Dombiné Bényei Katalint. Vannak olyan 1821-ből való jegyzőkönyvek, melyek szerint a boszorkányégetéseket a > Széphalom felé vezető út mentén végezték, s aki később arra járt, jelképesen gallyakat szórt egy megjelölt helyre. KD"