Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

V. Kárpát-medencei figyelő - Csobádi József: 100 éves a Rozsnyói Bányászati Múzeum

A felmérhetetlen értékű anyag láttán a ma muzeológusa megbocsát neki, hogy figyelme a természet dokumentálására nem terjedt ki. A Rozsnyói Városi Múzeum első háború utáni állandó kiállítása 1931 májusában nyílt meg három helyiségben. A rendelkezésre álló leírások alapján hihetetlenül gazdag anyag volt kiállítva, melyet a közönség nyitva tartási időben látogathatott. A gyűjtemény nagyságáról egy 1932-es adat áll rendelkezésre, ekkor 8045 darabból állt. A Rozsnyói Városi Múzeum Tichyvel az élen folytatta gyűjtőmunkáját. Néhány év alatt értékes, szakmai körökben is elismert gyűjtemény jött létre. Erre a tevékenységre a Csehszlovák Múzeumok Szervezetének felügyelői is felfigyeltek és rendszeres látogatásaik alkalmával azt is indítványozták, hogy a gyűjtemény egy részét adják át a központi múzeumoknak. Erre szerencsére nem került sor. Az adattári munka feltehetően az akkor általában érvényes múzeumi gyakorlat szerint zajlott (adattári anyag nem áll rendelkezésünkre). Nincs olyan irányú információnk sem, hogy a tárgyakon konzervátori vagy restaurátori beavatkozást végeztek volna. A múzeumot évente 300-500 érdeklődő látogatta meg, nagyobb számban turisták és külföldiek. A már említett politikai események 1938-ban gyökeresen megváltoztatták mindkét rozsnyói múzeum sorsát. A bányászati és kohászati múzeum gyűjteménye visszakerült eredeti épületébe és becsomagolva maradt. A Rozsnyói Városi Múzeum ismételten kérte, helyezzék el gyüteményét a bányászati múzeum épületében. Hosszan tartó egyeztetések után a Csoport és a városi tanács megegyezett: a Csoport végérvényesen térítésmentesen átadta a múzeum épületét a városnak, mely magára vállalta annak karbantartását, az épület csak múzeumi célokra lehetett használni és a Városi Múzeum gyűjteménye mellett biztosítani kellett a bányászati és kohászati gyűjtemény kiállítását is (1940. augusztus 1.). A múzeum új megnevezése: Rozsnyói Bányászati-Kohászati és Városi Múzeum lett. Az egyesített múzeum igazgatójává Tichy Kálmánt nevezték ki. A bányászok és a város között jó volt az együttműködés, így 1943. augusztus l-jén megnyílhatott az új közös állandó kiállítás, mely bányászati-kohászati és történelmi részből állt. Ekkor a múzeumnak állandó alkalmazottja volt és naponta 6 órán át fogadta a látogatókat. Tichy Kálmánnak köszönhetően nagyra értékelhető a gyűjteményről szóló leírások publikálása, főleg szakmai lapokban, és a múzeum tevékenységének propagálása a rádióban és saját szórólapok útján. Elkészült a katalógus is, de kiadását a múzeum bezárása 1943 október 31-én megakadályozta. A Rozsnyói Bányászati Múzeum történetének legszomorúbb időszaka az 1945-1955 közötti tíz év. A Rozsnyón átvonuló katonaság bejutott az épületbe, a gyűjtemény egy részét elvitte, más részét megrongálta. Amit a háború meghagyott, tönkretette a bánásmód a megmaradt gyűjteménnyel, és a múzeummal mint intézménnyel. Tichy Kálmán az akkori politikai vezetésnek nem felelt meg. Igaz, a károk felmérésével és a múzeumi tevékenység vezetésével először őt bízták meg, sőt olyan feladatot kapott, hogy a múzeumot a háború előtti szintre kell emelni, de a helyzet valójában más volt. Az erre az időszakra jellemző „politikai érdemekért leszel igazgató" itt is érvényre jutott. A háború befejezésétől 1950-ig a múzeumnak öt igazgatója volt, de a múzeum nem működött és a kiállítást nem állították vissza. 1950-ben a múzeumot likvidálták. A gyűjteményt leltározás nélkül elfuvarozták a betléri kastélykertbe, később elraktározták a kastély egyik helyiségében. Az épületet a Gömöri Vasércbányák kapták meg és internátusi bányász tanonciskolát rendeztek be. A gyűjteménynek 1952-ben még egyszer ki kellett bírnia a Betlér-Rozsnyó-Betlér utat, mert a tanoncok távozása után itt élelmiszerraktárt rendeztek be.