Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

I. Tanulmányok - Horváth István: Katona István (1737-1811) a történetkutató és történetíró (Kiegészítő szerkesztői megjegyzéssel)

A történetírás nagyobb figyelemmel fordult a források gyűjtése, a kritikai megjegyzések megfogalmazása, az események lehető legpontosabb megfogalmazása, az okok feltárása felé. A megvalósulás gyakorlata a két nagy szellemi, ideológiai felfogás, a katolicizmus és a vallás reformációját meghirdető protestantizmus körül bontakozott ki. A katolikus egyházban a rend fennállásáig különösen a jezsuiták jártak élen a forráskutatásban. A munkát elindító Hevenesi Gábor (1656-1715), később Kaprinai István (1714-1786) kiemelkedő alakjai voltak a korszerűsítő tudományos munkának. A törekvéseiket folytató Pray György (1723-1801) és Katona István munkájuk mennyisége és minősége okán is kiemelhetőek e körből, akiknek Schmitth Miklós személyében a nagyszombati jezsuitáknál közös volt történelemtanáruk is. A jezsuita történetírói körrel lényegében azonos időben a protestánsok között is nevüket munkásságukkal megalapozó személyiségek jelentek meg a tudományos élet palettáján. Az ugyancsak iskolateremtő Bél Mátyás (1684-1749) a német - hallei - egyetemi eszmeiség nyomvonalán haladt, és sok neves tanítványa közül a térképkészítő Mikovinyi Sámuel (1700-1750) tevékenysége jelent mérföldkövet. A két történetírói iskola képviselői között a vallási kérdésekben megmutatkozó különbség szembetűnő ugyan, de mind Bél, mind Pray és Katona tudományos munkásságában az országos szempont érvényesítése volt a fő, és e téren mellőzték a felekezeti érdekeket.

20 Ezekben az évtizedekben a jezsuita rendházakban elvégzett, egyébként szakszerű és színvonalas irodalmi munkák nyomán a rendi történelemszemlélet hun mítosza megerősödött, kiterebélyesedett. Ezek az eszmék mélységesen hatottak a piaristák, a bencések és a világi papság felfogására is.

21 A két történetírói iskola képviselői a magyar történetírás eredményeihez nagymértékben hozzájárultak, mégis - úgy tűnik - a felvilágosodás eszméire fogékonyabb, a történelmi haladás irányát felismerő és elsajátító protestáns kutatók alkottak maradandóbbat.

22 A magányos kutató Katona lelkiismeretesen készült a történeti kutatás feladatainak elvégzésére. A munka elkezdése előtt megismerkedett a történelem minden segédtudományával. Tanulmányozta a diplomatika, a genealógia, a heraldika, a numizmatika, a szfragisztika, a paleográfia szaktudományos tulajdonságait. De szorgalmasan gyarapította földrajzi ismereteit is. A nagy munkára készülődés idején a kéziratban, és a korai időszakban megismert, nyomtatásban is megjelent dolgozatai az alaposan felkészült tudós képét sugározzák. Az egyetemi tanári évek megérlelték és véglegesítették kutatásainak irányát. Elhatározta a „hazában szétszórt történelmi emlékek egybegyűjtését". A célkitűzés megvalósítása érdekében 1784-1792 között sokat utazott az országban. Elsősorban az egyházi és a magánlevéltárakat kereste fel. Eredeti oklevelek, adománylevelek tanulmányozását, kritikai megjegyzések megfogalmazását végezte el. A látogatások eredményeinek közlése 1779-től kezdődött el. Ekkor a hét kötetben latinul megírt és megjelent História eritica regum Hungáriáé stirpis Árpádiane (A magyar királyság kritikai története az Árpád-kor kezdetétől) müve látott napvilágot Budán. A feldolgozás utolsó kötete 1782-ben került az érdeklődök kezeihez. Az első közlést továbbiak követték: huszonhárom kötet szólt - ugyancsak latinul - az ausztriai királyság történetének korai időszakáról, amelyek Budán, Vácott és Kalocsán jelentek meg, 1794 és 1817 között. 20 GUNST Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 2000. 139-165.p. 21 SZÖRÉNYI László: Hunok és jezsuiták. Budapest, 1993, 6.p. 22 K.OSARY Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. 2. kiad. Budapest, 1983. 580.p.