Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)
III. Kiállítások - Ihász István: Gomb és kabát. A profán valóság bemutatásának kísérlete a Terror Háza Múzeumban - Budapest
társíthatok az ÁVH-logójú terem egybeházasított részblokkjai: a választások, a szakszervezeti és a szocialista országok címerei, a szocreál, a lehallgatások, a silány propagandaanyag, s Péter Gábor személyes dokumentumai - bár így leírva koherensnek is tűnhetnek. A szovjet tanácsadók szobája első látásra klasszikus múzeumi eszközökkel berendezett enteriőr. A kopott, szürke, lelakott helyiség és berendezése ugyanakkor inkább egy évfordulós ünnepség dekorációját gyűjtő propagandista munkahelyét jeleníti meg. A szovjet állami címerrel hímzett selyemzászlót különben nem terítették volna a fotel háttámlájára ez nagyon is mai „megidézés" csupán. A fekete könyvszekrény polcain elhelyezett magyar nyelvü(!) Lenin- és Sztálin-kötetek vajon azt sugallják, hogy ezek a pragmatisták ideológiailag felvértezve indultak harcba a szovjet láger vélt vagy valós ellenségeivel szemben!? Itt is tetten érhető, hogy nem múzeumi történeti kiállítást látunk, inkább egy szellemi miliőt, mely a szovjet befolyás jelenlétét jelzi. Tehát szellemi-hangulati koridézés a rendezői elképzelés lényege. A terror szovjet tanácsadói nem propagandisták voltak és fogalmaink szerint lényegesen jobb körülményekkel kínálták meg őket a magyar „cégvezetők". Az íróasztal változó korú telefonkészülék-típusai valószínűleg magyarországi jelenlétük folyamatos voltára utalnak. Egy pihenőszoba-funkciójú kisvetítő-átjáróban bepillanthatunk egy korabeli Mafilmhíradócsokorba. A tiszteletre méltó és évtizedekig tabuként kezelt ellenállástéma tárgyszegénysége szándékoltan puritán, mondhatni „költői" egyszerűséggel kezelt - s ezért nehezen értelmezhető - lett. A hengerelt mintázatú, ásítóan üres lakószobában az ellenállás három társadalmi rétegét szimbolizáló asztal és széke fogadja a látogatót, egy-egy röpcédula-másolattal. A dobogókon elhelyezett két-két tárgy a falba épített, s onnan fluoreszkáló Sztálin-, Lenin-, Rákosi-miniatúrákkal néz farkasszemet. A másik falban pedig három monitoron túlélők beszámolói peregnek. A térkihasználás mindenképpen „alulvezércltnek" tűnik, szándékoltan puritánnak, sivárnak. Vajon miért szorul ki e tematikából a második világháború alatt 1944. október 15-ig működő angol ellenállás, melynek tagjai ellen később, az AVH felderítése nyomán folytattak le pereket - immáron a „népi demokrácia" számára gyanússá váló személyekként kezelve őket?! A hátsó lépcsőház csöppnyi előterében sokak lankadó figyelmét elkerüli az ide feleslegesen kitolt posztamens érintőképernyős infója, mely kb. 60, a széles közvélemény előtt negyven évig elhallgatott politikai pert nevez meg. Az első emeletre lesétálva ismét egy totális térbe érünk; az át- és kitelepítések termének falait kitelepítési határozatok, statisztikák, jelentések tapétázzák: a csehszlovák-magyar lakosságcsere, a sváb kitelepítés és az országon belüli áttelepítés titkosan kezelt hivatalos belföldi iratai - és másrészről a nyugati magyar emigráció leleplező tudósításai. Figyelemre méltó Gerő Ernő Rákosinak küldött szigorúan titkos levele, melyben 18 ezer fő/hét Budapestről tervezett kitelepítésének ütemét sokallja. A térben középen álló lefüggönyzött óriási fekete autó a „csengőfrásszal" kísért éjszakai elhurcolások, razziák, kitelepítések tárgyi tömörítéseként értelmezhető, bár ez teherautó- vagy vagonrészlettel szerencsésebb lett volna. Ráadásul az időnként elsötétülő teremben az ugyanakkor kivilágosodó objektumról kiderül, hogy Hruscsov elegáns, páncélozott ZlSZ-autója, melynek hátsó ülésfala hímzett szovjet állami címerrel dekorált vörös bársonnyal van behúzva. Ezzel - az egyébként nagy fogással - a mindenkit rettegésben tartó egyszerű Pobjedák nem igazán pótolhatók. Három fekete telefon témaválasztékából tárcsázhatjuk a klerikális reakcióról, a kitelepítésről, a földpolitikáról szóló előadások, nagygyűlések vicsorgó frázisait. A nyilas folyosó megoldását alkalmazva az itt következő falrészt is kihasználja a rendezés: Dzerzsinszkij helyettese vall a vörös terror lényegéről (szövege szürke betűkkel a fekete falon), majd Rákosi beszél az éberségről (1954). Balra az épület egyetlen érintetlenül megmaradt kínzókamrája látható, a hozzá tartozó eszközökkel. Vasajtajánál az akkori zirci főapát szenvtelen beszámolója kínzatásairól - egy fémtáblába maratva.
