Kurázsi Napló, 1994 (1. évfolyam, 3-17. szám)
1994-10-06 / 7. szám
KURÁZSI NAPLÓ 11 Kicsi és kedves a világ... ...Legalábbis ez derült ki számunkra az egyik múltheti postabontásnál. A Zsóka asszony receptjeit szállító hölgy (Révész János leszármazottjainak barátja) elküldött néhány Kurázsi Napló példányt Svájcba, Zürichben élő lapszerkesztő rokonának. A svájci újságíró, a "Magyar Újság Szülőföldünk" c. magyar nyelvű lap szerkesztője - elismerés ez a Kurázsi Naplónak! - írásokat ajánlott és engedett át másodközlésre nekünk, honorárium nélkül, csupán a Kurázsi Napló rendszeres megküldésére kér bennünket. Mert érdekesnek találja. Lám csak! Milyen kicsi és kedves a világ. És mintha Zsóka asszony és Révész János Hemádicska - Homokpuszta levelezése ma is tartana, hisz új kapcsolatokat hozott létre. A nők könnyen sírnak. Kipottyan a könnyük egy mélabús, romantikus filmen vagy akár egy esküvői szertartás alatt, mert a nők akkor is pityeregnek, ha együttéreznek valakivel. Némelyeknek elered a könnye egy mámortól pezsgő szerelmes éjszakán, de sírnak-zokognak sikertelenségükön, csalódásukban és természetesen mérgükben is, ha soha vissza nem térő lehetőségeket szalasztottak el, például egy kánaáni jóléttel kecsegtető házassági partit... Amerikai pszichológusok hosszú, alapos megfigyelések, kutatások után megállapították, hogy a nők éppen ezért sokkal ritkábban kapnak szívinfarktust és különböző gyomorbetegségeket, mint a vasakaratra és hallatlan önfegyelemre képes keménykötésű férfiak. Hallják ezt, felebarátaim? Amikor Pál apostol azt írta valahol a Bibliában, hogy „attól vagyok erős, mert gyengének mutatkozom” minden bizonynyal esősorban a nőkre gondolt, akik könnyeikkel kiöntik magukból a stressz minden terhét, s lélekben megtisztulnak, megkönnyebbülnek. Hogy-hogy erre nem vagyunk képesek mi, férfiak? Gyermekkori berögződés, jóanyáink szózata lehet az oka, akik így oktattak, hogy „nagyfiúnak már nem illik sími”...? Úgy látszik, igen. Pedig bosszankodásra, sírásra felnőtt „nagyfiúként” is számtalan okunk lenne. Kezdve ott, hogy az évszakok hőmérséklete mostanában igen nagyon összekuszálódott, s nyáron nagyon hideg van, télen meg szinte alig kell fűteni. Hát nem sírnivaló?... Szabadságra mégy és vihetsz magaddal egy egész halom nyári-téli ruhatárat. SÍRNI JÓ DOLOG Nem tudom, hogy az a keceli üzletember legalább alaposan kisírta-e magát, akinek nem rég ellopták az egész gyárát? Ilyen is csak Magyarországon történhet. Szabadság után, frissen kipihenve, majdnem, hogy boldogan megy be dolgozni a saját gyárába, de még leülnie sincs hová, mert a csupasz falakon kívül, egy hokedli nem sok, de annyi sem maradt a berendezésből. Hatvan millió kár és majdnem a guta érte... Mióta olvastam, hogy a túlterhelt férfiak jónéhány évvel meghosszabbíthatnák az életüket, ha néha-néha elbőgnék magukat, nem csikorgatom a fogaimat, nem rágom a szám szélét, ha valami baj, bosszúság ér, s nem fojtom magamba könnyeimet hanem egyszerűen sími kezdek. Nem titokban a sötét sarokba bújva, hanem nyíltan kitárulkozva, minél több ember előtt, ahogyan azt sokszor a nők csinálják. Nem a szánalomkeltés célzatával, inkább a figyelemfelhívás szándékával. Nézzétek, férfitársaim, sími szabad, mert jó dolog és sírni egészséges. Mindig keresem az okot-ürügyet, mikor engedhetem szabadjára könnyeimet. Nemrég egyik vasárnap délutáni sétám alkalmával a zürichi nagyállomás (Hauptbanhof) KIOSZK-jában végre eltört a mécses. Elodázhatatlan kedvem támadt, hogy az ott kapható két kedvenc napilapomat, a Népszabadságot és a Magyar Nemzetet megvásároljam és egy vendéglői kávé mellett végignyálazzam. Ám a polcokon csak hűlt helyüket találtam. A szimpatikus bajszú, kedves török eladótól megtudtam, hogy mindkét újságból naponta egy tucatot szállít le nekik a posta, mely mennyiség az itt élő magyarság igényéhez viszonyítva csöpp a tengerben. Keserves könnyeim már lassan gyülekezni kezdtek szemeim csücskében, mert eszembe jutott: pár hónappal ezelőtt levélben kerestem fel a KIOSZK igen tisztelt berni vezetőjét nagy alázattal arra kérve, tegye lehetővé kis lapunknak a svájci nagyvárosok pályaudvarainak KIOSZK- jaiban való terjesztését. Szegények és szerények vagyunk, de megfizetjük amit kérnek érte és meghúzódnának csendesen bármelyik magyar polc akármely sarkában. Sok jó kicsi lap megfér egymás mellett. Mit gondolnak tisztelt uraim, mi volt a válasz? Az, hogy nincs ránk „igény”. Sokáig törtem a fejem, ezt meg hogyan találták ki? Ugyan honnan tudja a KIOSZK igen tisztelt vezetője, hogy Jani vagy Pisti bácsi a behemót hegyek között tisztán hallja-e a Szülőföldünk adásait és nem olvasne-e szívesen egy két rádióriportot, amit az éterből nem értett rendesen? Bizony olyan sírnivaló csapdák ezek felebarátaim, hogy az Isten legyen a talpán, aki ki tudja kerülni őket. Egyetlen vigaszom, hogy sími - mint mondtam - jó dolog, mert gyógyítja a szívkoszorú elzáródásait és görcseit. Tehát elő a könnyekkel, uraim! Z. Zwada András /Zürich/
