Kurázsi Napló, 1994 (1. évfolyam, 3-17. szám)
1994-11-22 / 13. szám
KURÁZSI MAPLÓ Jfevél' Keceptek a századfordulóról Egyszerű, könnyen elkészíthető két recept következik alább a konyhai dolgokban mindenttudó Zsöka-asszony leveleiből. Érdemes figyelni, hogy mindkét étel leírásában hangsúlyt kap a táplálék "megjelenése", szépsége. "...Mm alföldi ételek azok, amikről most írok Mked, Zanító Úr. Már úgy vélem, hogy valamilyen formában, ahol a cékla és a krumpli meg terem, mindenhol készítenek ilyen, vagy hasontó ételt. A céklalevest savanyúságnak el tett céklából is meg lehet csinálni, kis szalonnát zsírjára pirítasz és úgy egy kevés hagymát párolsz benne. Ezután beleteszed a céklát, néhány szem szegßszeget és forralod. Mikor össze főtt, tálalás előtt egy pár kanál tejföllel besűríted és kész is a tápláló, szemetgyönyöáödtetö leves. Ha túl savon у kasnak találod, tégy bele pirított kenyéáoekát, $ nem ßjdit hatja meg a gyomrod. A lepcsányka egészen gyors és laktató ele ség. Nyersen lereszelt krumplit liszttel, tojással, borssal, sóval, fokhagymával összekeversz sűrű masszává, forró olajba kanállal szaggass belőle és mindkét oldalát pirosra süsd meg. Zéli estéken egy finom teával nagyon jó vacsora. Hát jó étvágyat kedves Kévész Zanító Uram, Jsten áldjon a kis gyerekeiddel együtt! Jgazán boldog vagyok, hogy az a két pár kis csizma, amit a múltkoriban küldtem egykettőre gazdára talált. Úgy van, ahogy írod. fagyott lábbal nehéz melegszívűnek lenni. Öleléssel: Zsóka" IMIÉRT? IMIÉRT? IMIÉRT? Oxvjuris VAU Előző számunk egyik írásában utaltunk bizonyos oxyurisra, ami nem egyéb, mint egy közönséges bélférgecske, amely által gyakorlatilag minden ember fertőzött Tlszaföldváron. Legföljebb nem tud róla, mert nincsennek "tünetei", esetleg tud róla, de oly igen restelli, hogy patikába csak alkonyat után mer menni a megfelelő gyógyszerért és a patikusnak azt mondja a receptre, hogy "ez meg a szomszédnak lesz"... Elég sokan fölháborodva, vagy borzongva, vagy hitetlenkedve reagálnak a megjegyzésre, amely e szépnevű élősködőre vonatkozott. "Még ilyet! Még hogy én!" Volt, aki odáig ment, hogy a földvári ...gyanúsította, az okozza. /А kipontozást a hitelrontást elkerülendő alkalmaztuk./ Pedig semmi egyébről nincs szó, csupán arról, hogy oxyuris van, itt van, bennünk van, valójában nincs ebben semmi szörnyű. Sőt! Az igazán meglepő az volna, ha a település katasztrofális higiénés körülményei ellenére nem volna nekünk oxyurisünk, amely velünk tart jóformán a születéstől a halálig, s legföljebb bizonyos életkorban okoz némi kellemetlenséget. Különösen akkor, amikor az oxyurisszukák tüzelnek és mint ilyenkor szokás, nagy a nyüzsgés és ez hellyel-közzel észre is vehető. Ne is többet erről. Figyelemreméltó, hogy az oxyuris nemzedékről nemzedékre fertőzi újra a népességet - szájon át, újra és újra. Ez senkit nem zavar, egészen addig, amíg szóba nem kerül. Kétségkívül kínos! Nézem például az esküvői gyülekezet szép és drága ruhába öltözött hölgyeit és urait, a menyasszonyt és a vőlegényt, a koszorúslányokat, van az egészben valami fennkölt, emelkedetten ünnepélyes - és arra gondolok, hogy oxyuris. csupa, csupa oxyuris! Bélféreg! Mélázva figyelem a televízióban valamely pénzember elegáns nyilatkozását az Európába jutás lehetőségéről és az jut eszembe, hogy talán ő is, és hogy jön ez az egész Európához. Mert, hogy a ml kis városunk is Európa volna. Földrajzilag. Folytatnánk. A vége mindig ugyanaz: férgesek vagyunk. Bélférgesek. Ez van. Oxyuris van.- comm ■
