Bartha Júlia: Lâle. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 61. (2005)
A néphit szerint a holtra váró utolsó nagy próbatétel, szenvedés a 40., és az 52. napon következik be. Ekkor válik el a hús a csontokról, ekkor adja át valójában a testét a földnek. Fájdalmát enyhítendő az érte mondott könyörgés. 203 A tortól és az imával járó megemlékezéstől függetlenül is íratlan szabály diktálta kötelesség a sírt meglátogani, azonban ez csak a közvetlen hozzátartozókat érinti. Ankara környékén a temetést követő napon, napfelkelte előtt, Afyon, Sivas, Usak környékén másnap bármely napszakban, Qubuk, Eskisehir, Kirsehir, Nigde vidékén egy héttel a temetés után, Qorum, Divrigi, Kevenli falvakban három nap elteltével, míg Kastamonuba.il negyven nap múltán mennek a sírhoz. 204 Az iszlám szerint a temetőlátogatásra legalkalmasabb a szerda, a péntek és szombat, mivel Női sírjel (Edime, 2002) ezek szent napoknak számítanak. A gyász Az elhunyt emlékét a közvetlen családtagok, rokonok őrzik. Az ő feladatuk a hagyomány normáinak megfelelően a halottat ellátni, eltemetni, kívánságait végrehajtani és az emlékét tisztelni, ápolni. A gyász közvetlenül őket érinti, de egy bizonyos ideig, a gyászidő végének bejelentéséig, a gyász megtöréséig a faluközösség is részese a rítusnak. Az utolsó megemlékezésekkel azonban a szerepe lezárul. A halotti rítus során válik el igazán, hogyan funkcionál a közösség összetartó ereje, amelyre nemcsak a bajban, de a hétköznapok társasmunkáiban is szükség van. Az anatóliai szokások szép példáit adják a hagyomány erejének, a klasszikus emberi értékeknek. A gyászolókra az elhunythoz fűződő rokonsági fokoknak megfelelően hárulnak feladatok, a terhek nagyobb részét ők viselik, a gyász megkülönböztető jegyeit ők hordják. Közülük is a nőkre nehezedik az elvesztett családtag iránti fájdalom súlya, hiszen a társadalmi státuszuk a férjektől függött. Főleg ha idős asszony marad öz203 Veziroglu, I. 176.7762. 204 Őrnek, S.V. 1971.80. 94