Bartha Júlia: Lâle. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 61. (2005)
A temetés előkészületei Igyekeznek minél előbb eltemetni a holtat. Ha a reggeli órákban áll be a halál, a déli ima idején már temetik, ha dél körül hal meg, a délutáni második ima idején teszik földbe. Ha a második imát követő órákban, vagy éjszaka hal meg, megvárják a reggelt a temetéssel. Csak rendkívül ritka esetben várakoznak napokig s csak akkor, ha kórházban halt meg a beteg, vagy a rokonok nagy távolságban laknak, és időbe telik az értesítésük. A nagy sietséget az éghajlati adottságok indokolják. A nagy melegben hamar bomlani kezd a test, hűtőkamra csak a nagyvárosok kórházaiban van, s rendkívül költséges. A temetéssel járó kiadások amúgy is rendkívüli terheket rónak a családra, ezért általánosnak mondható az azonnali temetés. Ebből következően nagyobb települések temetőiben mindig van megásott sír - a nyitott sírokhoz fűződő hiedelmek ismeretlenek Törökországban. A néphit persze nem ismeri el a racionális magyarázatot - így a gyors intézkedést azzal indokolják, hogy minél hamarabb érjen a másvilágra (Ankara) az öt kérdező Munkar is Nakír angyalnak csak jót tudjon mondani, minél hamarabb felejtse el a haldoklással járó szenvedéseket, nyugodjon meg, végre átadhassa magát a földnek, jelentkezhessen a túlvilági jussaiért} 1 ^ A holtat a hagyomány és a vallás diktálta követelmények szerint megmosdatják, halotti lepelbe {kefén) csavarják és elbúcsúztatják. Rituális mosdatás A halottal végzendő cselekvések közül az egyik legfontosabb, nagy körültekintést igénylő, a mosdatás és a halotti lepelbe öltöztetés. A mosdatást hodzsák, vagy e téren nagy tapasztalatú, mélyen vallásos emberek végzik. Ha ilyen nincs a közelben, helyükre lép a szomszédok közül valaki. A nőket nő (pl. a hodzsa felesége) a férfiakat férfi mosdatja a rituális szabályoknak Holtak emlékének ajánlott temetőkút (Ankara) 174 A népi gondolkodás hasonló megnyilvánulásai ismertek a baskíroknál Vö. R.A. Sultangareeva 1998.147. 81
