Bartha Júlia: Lâle. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 61. (2005)

gáltatott helyzetét is jól érzékelteti: „Miután beesteledik, a vőlegény bemegy a sátorba, ahol már elkészítették a nászágyat. Fehér lepedőt terítenek le. A menyasszony állva várja jövendő urát és fátyollal takarja az arcát. A férj üdvözni párját, de az nem válaszolhat... Miután a vőlegény megtette a kötelességét, a feleségétől kézcsókot kap, (a megadás és a tisztelet feltétlen jelét), majd megnézi a lepedőt. Ha véres, szűz volt a menyasszony, minden rendben, ezt puskalövéssel adják hírül a kint várakozóknak. Ha nem így lett volna, a következő reggel már az apjánál találta volna a menyasszonyt."

147 A jövevény státusát a családban a legkifejezőbb módon az mutatja, hogy a nászéjszakát követő reggelen a család apraja-nagyjának kezet kell csókolnia, és nem beszélhet senkihez csak az urához. Csak akkor szólhat, ha azt megengedik neki, erre engedélyt a család legidősebb férfi tagja adhat. Először a gyerekekkel válthat szót, s közben 5-10 évvel is eltelhet! Ha a tilalom ellenére beszélgetne, nagyot vétene az íratlan törvények, a tisztelet ellen.

148 Olyan erős a kontroll a nomádoknál, hogy a fiatalok közötti „pásztoróra" is komoly szervezést igényel. A népes család megnehezíti a dolgukat. Amikor mindenki dolga után lát a nyáj körül, a férj bemegy a sátorba, de előtte a köpönyegét a bejárati oszlopra akasztja. Mindenki tudja, hogy ez azt jelenti: nem szabad zavarni. Ez persze csak télen szokás. Nyáron mindig van alkalmas fa, ami elrejt a kíváncsi tekintetek elől. Mivel sokan élnek együtt, a „vizes ibrik" mindig kézben van. A fiatalok az első néhány napot kivéve az atyai sátorban laknak. A nomád életmódból adódóan a nagycsalád együtt él, lehetetlen, hogy a fiatalok új sátrat verjenek maguknak. A nyáj őrzése sok gonddal jár ezért Nacye Güngörmüs az egyetemi szobájában 147 Tanyüdiz, Ali 1990.118-119. 148 Tanyildiz, Ali 1990.120-121. 67