Bartha Júlia: Lâle. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 61. (2005)

Bartha Júlia (Karcag, 1955.) orientalista, etnográfus, a szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzi osztályvezetője. Kutatási területe a kunsági folklór és keleti kapcsolatai, a török népek néprajza. Tanulmányai szakfolyóiratokban, múzeumi kiadványokban és a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének kiadásában jelentek meg. Eddigi önálló kötetei: • Az anatóliai törökök temetkezési szokásai IStudia Folkloristica et Ethnographica 35.1Debrecen, 1996; • Fogyó hold. Tanulmányok a török népi kultúráról /Folklór és Etnográfia 95./ Debrecen, 1997; • Keleti tanulmányok /Keleti örökségünk 5.1Karcag, 1998; • A Kunság népi kultúrájának keleti elemei IStudia Folkloristica et Ethnographica 44.1 Debrecen, 2002; • Karcag— kismonográfia /Kunsági Téka 1.1 Karcag, 2006. A kötet címe tulipánt jelent. Az ország jelképe ez a virág, amit Európa a törökök révén ismert meg, ugyanakkor női név is. A címben átvitt értelemben arra utal, hogy a hagyományok őrzői és átörökítői a nők. Ez a könyv a hagyományokról szól. Közel húsz éve kutatom a népszokásokat, növényi festést, kézművességet, népi építészetet, de bevallom, mindez csak ürügy volt arra, hogy bepillanthassak abba a kultúrába, amely számomra az olvasmányaimból sejtett mesés Keletet jelentette. Más világot találtam, kevésbé csillogót, de meséset, lenyűgözőt. Mert minél inkább megismertem a törökországi embereket, szokásaikat, annál inkább megérintett az a fantasztikusan mély kultúra, megértettem, hogy miként „működik" ez a társadalom. Hogyan lehet az, hogy noha átvesz mindent, amit a nyugati civilizáció rázúdít, a fontos dolgokban a saját tradícióit tekinti mértéknek. Ott még a kimondott szó, kilőtt nyíl, az idősek beszéde bölcsek szava, a holtak iránti kegyelet az ősök tisztelete. Nincs identitás-zavara a török embereknek. Pontosan ismerik felmenőiket, sokfélék, mégis egy nemzetben gondolkodnak és tudják, hogy a nemzet fennmaradásának feltétele a gyermek és annak a hagyományok tiszteletére való nevelése. Mi európaiak, de különösen a magyarok sokat tanulhatunk tőlük. E kötettel a magyar olvasók előtt szeretném megnyitni ezt a különös világot, a modern török társadalmat, nem titkolva azt, hogy milyen gyönyörűséget jelent rácsodálkozni és megérteni, hogy a tőlünk távol eső, vallásában eltérő, de felfogásában hasonló kultúrában hogyan él az a szokásrend, amely a legbecsesebb emberi értéket, az élők és a holtak tiszteletét, a közösségi érdek- és értékrendhez való igazodás normáit öleli fel. Munkámat elsősorban a török népi kultúra iránt érdeklődő olvasóknak ajánlom. Nemcsak a néprajzkutatóknak, hanem azoknak az olvasóknak is, akik már jártak, vagy majd mennek Törökországba.