Jakabné Mészáros Gizella: A szolnoki csipke. Szerk.: Gecse Annabella – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 60. (2005)

fele átsodorjuk a fonalunkat, majd egyenként körbefonjuk a három ágat (vagy csak a vízszintes ágat és az egyik ipszilonágat szőjük be), és ha végigérünk a eoron, már kész is van a pávafarok. 24. sz. minta: „pók minta". Majdnem minden esetben helykitöltésre alkalmazzuk. Ipszilonok adják az alapját, lehetőleg páratlan számú ipszilont készítsünk, mert így könnyebb a közepén befonni. Az ipszilonokat aztán összekapcsoljuk. Ezeket a helykitöltő pókokat a csipkevarrás legvégén szoktuk elkészíteni, amikor a virágokat és a leveleket már kivarrtuk. 25. sz. minta: „kockás minta". Legtöbbször a virág középmintája szokott lenni. A mintát sarkon kezdjük el úgy, hogy először két huroköltést készítünk. A következő sorban három huroköltés lesz, mert egyet a huroköltések előtt, egyet a két huroköltésbe, és újra egyet a huroköltések végére öltünk, így minden sorban két huroköltéssel szaporodik a négyzetünk. Amikor elértük a megfelelő nagyságot, akkor már csak a huroköltésekbe varrjuk a következő sorok hurkait. Amikor elkészítettünk egy négyzetet, ugyanúgy kezdjük a következőt, mint a legelsőt. 26. sz. minta: „levélminta". Ez a legsűrűbb sor, sokan velencei sornak nevezik. Odafelé sűrűn varrjuk a huroköltéseket, majd a sor végén visszaöltünk az elejére egy szálat és a következő sorban a huroköltésekbe varrunk, de közéfogjuk az előrehozott egyenes szálat is. Nagyon szép, sűrű levélmintát kapunk. Valamennyi öltésminta két változatban alkalmazható: a felvarrott zsinórminta függvényében akár hosszú szakaszról, akár sarokról indulhatunk. Az itt leírt öltésmintákat ki-ki a fantáziája szerint tovább gyarapíthatja.