Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

Az utóbbi 10-15 év gyűjtése során előkerült 1850 előtti néhány korai darab arra utal, hogy a füredi fazekasság már a múlt század első harmadában elindult azon a fejlődési írton, mely harmonikusan olvasztotta magába a hódoltság korának díszítményeit a színgazdagabb, karcolásos (sgraffiato) technikájú, geometrikus elemeket is alkalmazó stílussal. A tiszafüredi fazekassággal foglalkozó munkák, Vis ki Károly könyve, Domanovszky György és Kresz Mária témánkat érintő több tanulmánya még ezeknek a korai daraboknak ismerete nélkül készült el. Az eddigi kutatások eredményeit röviden az alábbiakban összegezhetjük: A tiszafüredi fazekasság a közép-tiszai stíluscsoporthoz sorolható, melynek területén céhes és céhen kívüli - ún. kontár fazekasok egyaránt dolgoztak.

5 Nagy fazekasközpontja Debrecen és Miskolc. Tiszafüred Sárospatak, Mezőcsát, Gyöngyös és Pásztó mellett a közepes fazekasműhelyek közé sorolható, művészetét, emlékanyagát - mint Kresz Mária írja - „ oly jól ismerjük és amelynek mesterségéről oly keveset tudunk". A tiszafüredi fazekasok bár kevés színt használtak, edényeik mégis változatos színösszeállításúak; a fehér, barna, zöld és vörös mellett az okker és később - 1870 után - a kék szín is előfordul. Az edények alapszíne általában fehér, barna, vörös vagy okker. A díszítményekben az erősen stilizált virágok dominálnak, de a madárábrázolást is alkalmazzák. Kedvelik a vonalakból, pontokból összetevődő díszítményeket is. Az italtartó edényeken -főleg a butykosnak nevezett butellákon és a miskakancsókon -a körzővel szerkesztett három, négy vagy hatkaréjos rozettákat alkalmazzák.

7 A tiszafüredi készítmények igen erős stílusrokonságot mutatnak a mezőcsáti edényekkel. „Tiszafüred az a műhely, amelyik legközelebb áll Mezőcsathoz, annyira, hogy vannak az emlékanyagban tárgyak, amelyeknél nem lehet eldönteni, hogy melyik műhelyben készültek" - írja Domanovszky György,

8 aki a fennmaradt évszámos kerámiák alapján Mezőcsátot tartja a régebbi műhelynek. Jelentős kerámiatörténeti munkái megjelenésekor (1942,1953), de még a Magyar népi kerámia megírásakor is a legkorábbi dátumozott tiszafüredi cserépedény az a kancsó volt, amelyet 1845-ben ifjú Nagy Mihály készített.

9 Domanovszky György a miskolci fazekascéh iratainak tanulmányozásakormár korábban felfigyelt az 1831-ben virágnevet választó mezőcsáti születésű Nagy Mihályra, aki igen erős stílusrokonságot mutatott a híres mezőcsáti mesterrel, az 1817-1869 között élt Rajczy Mihállyal.

10 A céhiratokban említett Nagy Mihályt - élve a névgyakoriságból eredő fenntartásokkal -azonosnak véli ifjú Nagy Mihállyal, akinek akkoriban ismert hat edénye olyan stílus-sajátosságokat nv.itatott, mely inkább Mezőcsáthoz, mint a tiszafüredi műhelyhez kapcsolta." Feltételezését így folytatja : „A Tiszafüreden dolgozó ifjú Nagy Mihály mezőcsáti születésű volt. 1831-ben Miskolcon dolgozott... Kétségtelen, hogy innen visszatért Mezőcsátra, ahol vagy Rajczynál tanult tovább, vagy vele huzamosabban egy műhelyben dolgozott, és stílusából igen sokat átvett. 1846-ban már Tiszafüreden van és itt meghonosítja a mezőcsáti, de különösen Rajczy díszedényeinek stílusát. "

n Ugyanitt olvashatjuk azt is, hogy bár feltehetően dolgoztak előtte is fazekasok Tiszafüreden, de ezek csak díszítetlen használati edényt készítettek, majd ifjú Nagy Mihály hatására kezdik meg a díszedények készítését, melyek nagyobb számban csak a 60-as évektől követhetők nyomon.

13 5 Domanovszky Gy.: 1968. 30. 6 Kresz M., 1960/a. 346. 7 Domanovszky Gy., 1968.41-42. 8 Domanovszky Gy., 1953. 33. 9 Néprajzi Múzeum, lelt. sz.: 51.31.378. 10 Domanovszky Gy., 1953. 33.; Domanovszky Gy., 1968. 41. 11 IJJú Nagy Mihály ekkor ismert készítményei: 1845-ös és 1846-os kancsó, 1846-os tál, 1846-os butella, 1847-es miskakancsó és egy felirat nélküli, szarvasos díszítésű bokály. 12 Domanovszky Gy., 1953. 33. *