Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

A 19. század végétől az északi központokban is inkább a túri jellegű edényeket keresték. A feketekerámiáiról híres Nádudvar egyes fazekasai is a mázasmunkára álltak át. Lisztesbödönök, szilkék, fűszertartók készültek itt túri stílusban a 19-20. század fordulóján a K. Nagy-család műhelyében. Összegzés A 19. század folyamán az alföldi fazekas népművészetében a változások két típusát figyelhetjük meg. Az egyiknél a nagyvárosok hegemóniája, ízlésirányító szerepe megmarad. Ez a típus a Dél-Alföldet jellemzi, ahol Vásárhely és Mezőtúr a stílusirányító. Északon Debrecen és Miskolc ilyen szerepét a 19. század első felében fokozatosan elvesztette és a két közepes nagyságrendű, de eltérő stílusban dolgozó központ, Gyöngyös és Tiszafüred lett a divatdiktáló. A 20. század elejéhez a népi kerámia történetében több szempontból is fontos változások fűződnek. A jelentősen visszaeső kereslet hatására a még dolgozó műhelyek a gyári termékkel kevésbé pótolható használati edények készítésére álltak át. Mázas díszedényben egyre kevesebb jártasságuk volt. A gyakorlat hiánya az edények mintázásában, díszítésében és égetésében egyaránt megmutatkozott. Azok a kísérletek sem vezettek eredményre, mellyel a városi vagy polgáribb igényeket akarták kielégíteni (süteményestálak, cukortartók, vázák). A másik változást az agyagipari tanfolyamokhoz köthetjük, melyek az egészség óvása érdekében az írókát az ecsettel váltották fel. Az ecsetes technika ugyan felgyorsította a munkát, de a díszítményt egysíkúbbá tette, melyet az Alföld nagy részén a húsos levelek és nagyobb bimbós vagy kinyílt virágkompozíciók, a nagy pettyek, függőleges csíkok és hullámvonalak jellemeztek. Színezésben és motívumaikban kiterjedtebb körzet esetén is nagyfokú hasonlóságot mutattak. A kereskedelem felgyorsulása révén nagyobb távolságra is eljutottak. A kereskedelem általában edénykereskedők közreműködésével zajlott, a fazekasok vevőikkel korábbi intenzív kapcsolatukat elvesztették. A vásárlói igényekről csak közvetítők útján értesültek. Formaviláguk és mintakincsük megújulása lelassult, mely a II. világháború táján egy alig változó stílussal halt ki. A 20. század előő felében már nem központok, hanem a külön utat választó fazekas egyéniségek váltak keresetté (Badar Balázs, Kántor Sándor, Bozsik Kálmán). Stílusuk alakulását már nem paraszti vásárlóik ízlése szabta meg, hanem a tudományos és művészeti élet jeles személyiségei és mesterségüket már iparművészethez hasonlóan űzték. Irodalom Bálint Sándor 1977 A szögedi nemzet. II. Fazekasság. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976-1977. 222-234. Szeged Bánkiné Molnár Aranka 1998 A tószegi fazekasság. Studia Folkloristica et Ethnographica 40. Debrecen Beczkóyné Révész Ágnes 1937 Adatok a régi gyöngyösi cserépedények történetéhez. Néprajzi Értesítő XXIX. 275-282. Dankó Imre 1963 A gyulai fazekasság. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 48-49. Gyula Domanovszky György 1953 Mezőcsáti kerámia. Magyar Népművészet XVII. Budapest 183