Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

Stílusváltozás az északi központoknál Díszítményrendszerük a hódoltságkor magyar kerámiáin alapul, mely a stílusfejlődés minden állomásán nyomon érhető. A motívumok már a legkorábbi darabokon új rendezési elvet követnek, alkalmazkodnak az edény formájához, peremre, öbölre, középtengelyre koncentrálnak. A fennálló edények vízszintes elrendezésű ornamensekre állnak át. A díszítmények mérete csökken, elrendezése szellősebb lesz. Két központ, Mezőcsát és Tiszafüred áll át először a magasabb technikára. Azonos gyökérből táplálkoznak, vásárlóik és stílusuk is hasonló. Ez a rokonság a kedvelt színekre, mázakra, díszítőmotívumokra, a gyártott edénytípusokra és a terminológia nagy részére is kiterjed. Legkorábbi datált tárgyuk is azonos időpontban, 1828-ban készült. Mezőcsáton a 19. század első felében miskakancsó (1828-tól), tál (1830-tól), butella és kulacs (1835-től) az emlékanyag zöme, Tiszafüreden butykoskorsó (1828-tól), miskakancsó (1833-tól) és boroskancsó (1835-től). Mindkét központ korai tárgyszáma Debrecent és Miskolcot egyaránt meghaladja. Központonként hat-nyolc önálló műhely működik. Míg a debreceni és miskolci készítményeken a fehéres alapszín a 19. század elejére vörös, zöld, ritkábban barna lesz, a két utódközpontban a fehér engób domináns szerepet játszik. A különböző alapszíneken vagy írókás, vagy karcolt-írókás az ornamentika, a drágább máz miatt ritkábban készített zöld edényeknél sgraffito felirat és különböző rátét adja a díszítményt. Mezőcsát és Tiszafüred stílusa hamar letisztul és a 19. század második harmadával bezáróan a legharmonikusabban viszi tovább a hódoltságkor hagyományait. Jelzi ezt írókával előrajzolt és színezett növényi ornamentikája, ágon álló, csőrében virágágat tartó madarai. A díszítmények a kezdeti útkeresés után egy-két évtized alatt szimmetriára törekvő hármas vagy ötös, ritkábban hetes virágkompozíciókká alakulnak, melyek csak a tömegtermelésre való átállás idején bomlanak fel. Már az 1830-as évek végétől néhány fazekas karcolt, szerkesztett rozettákkal is díszít. Az ólommázt használják, melyet közzékevert vasoxiddal kissé sárgás árnyalatúvá alakítanak. Mezőcsáton a sárgamázra is találunk példát, ez Tiszafüreden csak elvétve fordul elő. Csaton a színskálában a zöld, fekete, vörös mellett a sárga is gyakoribb, Füreden ez igen ritka. Mindkét központban csak néhány darabot borít a drágább zöld máz vagy zöld engób. A két északi közepes nagyságrendű centrum mellett Debrecen továbbra is készít mázas kerámiát. Ezek a csökkenő városi igényekhez próbálnak igazodni, így díszítményeik között a leveles-virágos, elvétve madaras kompozíciók mellett a klasszicista elrendezésű virágkoszorúk és életképek is megjelennek. Debrecenben már a 19. század első felében előfordul díszes írókázott használati edény (dohánytartó, köcsög, fazék, fűszertartó), de tárgyszáma meg sem közelíti az adott időszak mezőcsáti és tiszafüredi emlékeit. Stílusváltozás a déli központoknál A Dél-Alföldön a jellegzetes, nagyrészt formájában is vásárhelyi előképet mutató datált tárgyak általában az 1830-as évek végétől jelennek meg. Ezt megelőzve Szentesen helyi hagyományokra, a mázfoltos kantákra építve önálló kezdeményezésre is találunk példát egy 1821-ben készült butykoskorsóban.

10 Mázzal írókázott körbefutó csíkok, hullámvonalak, ezekhez csatlakozó, pontrozettával kitöltött félkörök díszítik, vállán három leveles virág. Ezt a helyi kezdeményezést 10 KJM 54.968.1. 176