Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

8. kép. Szarvasos füredi butella (Nagyvárad - Oradea, magángyűjtemény) fazék- Déri Múzeum V 1942.3). Debrecen tehát a motívumvándorlás idején környezetére már elsősorban díszesebb használati edényeivel hatott, eltérően Hódmezővásárhelytől, mely a paraszti reprezentációs edények forma- és díszítménybeli újításainak közvetítője. Ez a tény is arra utal, hogy a két nagy központ a használók tekintetében már a múlt század elején elkülönült. Debrecen inkább polgári, Vásárhely inkább paraszti igényeket elégített ki. A formában és színben, díszítményben jelentkező újítások az adott körzet piacán mérődnek meg, ezeknek az újításoknak mindig határt szabott a vevőkörzet ízlése és értékítélete. Ezt még két igen rokon stílus esetében is megfigyelhetjük. Ifjú Nagy Mihály Tiszafüredre visszatérve igen hamar elhagyta csati eredetű díszítményeinek nagy részét; a közönség által már elfogadott, helyi stílusban dolgozott tovább. A mezőtúri céhhez kerülve Kónya János, aki előtte Debrecenben dolgozott legényként, két Túron szignált edényével (1844-es kancsó, 1845-ös hordó) a kezdeti évek túri mázaskészítményei közé simul (Néprajzi Múzeum 78842; Kisújszállási Gyűjtemény 67.1.232). A hagyományostól eltérő formák és díszítmények fő megjelenési területe a megrendelésre vagy barátságból készített tárgy volt. Csak ilyen edényen alkalmazta a tiszafüredi Katona Lajos a huszármotívumot (miskakancsó, kulacs, butellák), és megrendelésre készült mindhárom, szarvassal díszített füredi edény is (bokály - Néprajzi Múzeum 51.31.499; butella - magángyűjtemény és Néprajzi Múzeum 51.31.335. - 8. kép). Kosik István nagyszerű, szerkesztett díszítményei is megrendelt darabokon maradtak fenn. Az ilyen, esetenként jóval munkaigényesebb motívumokkal a fazekasok a folyóedények piacára véletlenül sem próbáltak betörni. Természetesen nem minden formai vagy díszítménybeli újítás nyer nagyobb teret. Az alföldi központok a könyvet formázó butellával nagyjából egy időben kísérleteztek (1848: Vásárhely Néprajzi Múzeum 53.31.369; 1853: Csongrád - Néprajzi Múzeum 76.117.1; 1861: TiszafüredDéri Múzeum V. 1914.45). Ez a forma a termelésben mindig esetleges, ritka maradt, hasonlóan a nagyobb űrtartalmú szíjazható butellákhoz, mellyel az egyre csökkenő piacra próbáltak betörni a múlt század utolsó negyedétől Mezőkeresztes, Gyöngyös, Mezőkövesd, Mezőcsát és Szomolya fazekasai. A 19. század második fele a magyar népművészet, ezen belül az alföldi parasztkerámia fejlődésének fontos szakasza, melynek csúcsa a keresletrobbanás, a század utolsó negyede. Ez a kerámia-történetileg izgalmas időszak a szín- és díszítményújulással, a kompozíciós rend átalakulásával járt, mely gyorsabb díszítőtechnikákkal és az edényösszetétel módosulásával párosult. A két nagy központ a fazekasok létszáma, a termelés mennyisége és összetétele, valamint a divat diktálása terén már a múlt század első felében sem volt egyforma súlyú. A súlyeltolódás Hódmezővásárhely irányába a század második felében tovább erősödött. Divatot diktált, de ebben a szakaszban a stílus lebontásában a közepes nagyságrendű központok is jelentősebb szerepet játszottak az innen kirajzott vagy itt tanult fazekasaik révén. Ezzel a tanulóhelyek adott időszakra 9. kép. Abádi butella (Kiss Pál Múzeum) 170