Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)

A bizottság tagjai H. Nagy Lajos főbíró, Erdélyi Kálmán főjegyző és dr. Poszvék Ödön képviselő voltak. Dr. Bakó Péter képviselő javasolta, hogy a bizottságba küldjék ki Csatári Kálmán képviselőt is, amit el is fogadtak. Ezután névszerinti szavazással 33 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, elfogadták azt az indítványt, amelynek értelmében megkísérlik megvenni az Alapítvány 1.100 magyar holdas legelőjét 420 koronás áron.

28 Feltehetőleg mégsem sikerült a legelő megvásárlása, mert a jegyzőkönyvek többé nem említik ezt az akciót. Közben eltelt az 1914-1918. évi világháború a maga sok-sok szenvedésével. A világháborút követő gazdasági visszaesés döbbentette rá a dévaványai gazdákat is, de a község elöljáróságát is arra, hogy a helybeli állattenyésztés az Alföld legelmaradottabb pontjai közé tartozik. Pedig a község határában van a báró Herzog Mór Lipót birtokához tartozó 721 kat. hold, a báró Baldácsy-féle Protestáns Alapítványhoz tartozó 1.015 kat. hold, a Magyar Katolikus Vallásalapítványhoz tartozó 6.038 kat. hold területű legelő. Igaz, hogy ezektől a nagybirtokoktól Dévaványa parasztsága soha egy tehénjárásnyi legelőhöz sem jutott, mert ezek egy részét a túrkevei nagygazda bérlőtársaság bérelte, tekintélyes részét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági Egyesület árendálta, a többi pedig a nagybirtokosok kezelésében volt. Az első, átgondoltnak tűnő legelőszerzési akcióra az 1919. március 20-án ülésező képviselő-testületi közgyűlésen került sor, ahol a helyettes főjegyző hatásos előadásban részletezte a fennálló helyzetet. Elmondta, hogy ezek a birtokok az 1919. évi XVIII. néptörvény rendelkezései alapján feloszthatók, ezért úgy gondolta, hogy a község állattartó lakosságának legelő utáni sok évtizedes vágyát most lehet kielégíteni. A község parasztságának valóban igen nagy szüksége volt legelőre, amit az is bizonyított, hogy a községi elöljáróság által készített összeírás adatai szerint gulyajárásnak 720 ember 3.150 kat. hold legelőre, csordajárás céljára pedig 500 ember 750 kat. hold legelőre tartott igényt. Ezen kívül a birtokrendező bizottságnál több mint 2.000 ember jelentette be legelőigényét. Ekkora igénnyel szemben a községnek egy talpalatnyi legelője sem volt. Általánosan elterjedt a hír, hogy túrkevei vagyonos gazdák a földművelésügyi kormányzatnál már lépéseket tettek az iránt, hogy a község határában lévő legjobb minőségű alapítványi legelőt Túrkeve város kaphassa meg, sőt a túrkevei újság olyan értelemben írt, hogy azt már a földművelésügyi miniszter oda is ígérte a túrkeveieknek. Megjegyzi továbbá még ez az újságcikk azt is, hogy a városi alkalmazottak szövetsége a dévaványai legelő többi részére is igényt tart, és ebben az ügyben már tárgyalások is folytak a Földművelésügyi Minisztériumban. Mindezek hallatára igen nagy felzúdulás támadt Dévaványa legelő- és földigénylői körében, mert ha ezeket a legelőket elveszítenék, akkor a község állattenyésztése valóban megbénulna. „...Lehetetlen az, hogy egy ily nagy lakosságú község több mint 2.000 földigénylő proletár lakossá megélhetésének eggyik legfontosabb tényezőjétől megfosztassék. Lehetetlen az, hogy Dévaványa község szegény munkásnépe rovására a gazdag Túrkeve város gazdag polgárai még gazdagabbak legyenek."

29 28 Sz. M. L. - Dévaványa jkv. 1909-1914. - 5. kötet. - 67/1913. kgy. szám - 1913. május 14. 29 Sz. M. L. - Dévaványa jkv. 1919. év - 7. kötet -1919. március 20. - 14/1919. kgy. szám. 66