Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)

jószágigazgatója, aki a községi mezőgazdasági bizottság elnöke is volt. A cikk megjelenésének az előzménye az volt, hogy a Magyarország című Budapesten megjelenő politikai napilap hasábjain már hetek óta élénk vita folyt a kiszáradt Alföld tragédiájáról. A vitában az ország legtekintélyesebb elméleti és gyakorlati szakemberei vettek részt és egyaránt megegyeztek abban, hogy az ármentesítés mellett öntözőberendezések kiépítése is elengedhetetlen követelmény. Egyetértésre jutottak, hogy a hiányt sürgősen pótolni kell, különben sivatag lesz a hajdan híres magyar Alföldből. Dr. Schweiger László a Magyarország című napilap hasábjain 1935. augusztus 15-én megjelent cikkének ismertetését engedte át a Dévaványai Hírlapnak abból a célból, hogy a község lakossága is megismerhesse álláspontját a szikjavítás kérdésében. Kétségtelen - kezdi álláspontjának kifejtését dr. Schweiger László - hogy az ármentesítéssel és vízszabályozással a vadvizes, mocsaras és lápos területek megművelhetó'k lettek és a szántóföldileg megművelhető terület úgyszólván megkétszereződött. Ha az ármentesítés és vízszabályozás nem történt volna meg, ha a Tisza és a Körösök vizét nem szorították volna gátak közé, akkor ma nem volna olyan sűrűn lakott az Alföld, akkor szaporodó alföldi lakosságunk kivándorlási lehetőség hiányában ma az éhhalálnak volna kitéve. Az ármentesített területeken mindenütt nagy, virágzó községek létesültek és fejlődtek, a nádasok és a mocsarak helyén ma intenzíven kezelt nagy kultúrájú gazdaságok terülnek el. Dévaványán a szikterületek jórészén igen erőteljes külterjes gazdálkodás folyt. Sok volt a „feltétlen legelőterület", amelyet csak állattartásra lehetett használni, de a növénytermelésre használt részen is nagyobb részben külterjes gazdálkodás folyt. A mocsarak kigőzölgései megszűntek és valamikor a betyárok rejtekhelyéül szolgáló, megközelíthetetlen területeken virágzó mezőgazdasági kultúra fejlődött. Minden intézménynek van előnye és hátránya. Az ármentesítésnek hátránya a talaj kiszárítása. Kétségtelen, hogy a folyóvizeknek gátak közé szorítása, különösen pedig a vadvizeknek gyors levezetése befolyással van a talajvízre. Az én egyik ármentesítő társulatom területe 74.000 kat. hold és belvízcsatornáinak a hossza 600 km - írja Schweiger László. Egy kat. holdra tehát kb. 8 m csatorna jut. Azt a laikus is beláthatja, hogy ilyen sűrű csatornahálózatnak a talajvíz szintjére befolyással kell lennie. Évről-évre valóságos hisztériás igyekezettel vezetik le a tavaszi vizeket a folyóba, hogy a vetésekben kárt ne okozzanak, az ugarok előkészítését és bevetését pedig ne akadályozzák. Természetesen amit február-március havában nagy sietséggel levezetünk, azt már májusban visszasírjuk.

745 A Tisza és Körös mentén napról-napra látjuk, amint millió és millió köbméter víz folyik le a tengerbe. Ugyanakkor, amikor ez a nagy víztömeg percről-percre elvonul előttünk, földünkön pedig tönkremegy nedvesség hiányában a növényzet. Bizonyos, hogy a belvizek levezetése szükséges, mert különben kárt okoznának, bizonyos azonban az is, hogy ezeknek a levezetését úgy kellene eszközölni, hogy ne vesszenek kárba, hanem azokat a szükséges időszakban visszakaphassuk és hasznosíthassuk. Széchenyi István gróf óta a vízgazdálkodás semmit nem fejlődött, ugyanott vagyunk, ahol 100 évvel ezelőtt voltunk. Kétségtelen, hogy Széchenyi István gróf az alföldi folyók megrendszabályozását csak első lépésnek tekintette, amit követni kellett volna a szabá745 Kiemelés tőlem. - T. G. 268