Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)

ezek pótlásáról kell a jelenlegi elöljáróságnak gondoskodni. Ezért ragadta meg az elöljáróság az alkalmat a fent említett birtoktest megszerzésére és a lakosság részére való átengedésre. A kiosztásra kerülő földek és legelők ugyanis a telep közvetlen szomszédságában fekszenek és az említett falufejlesztési céloknak nagyon megfelelnek. A képviselő-testület a fentiek szerint határozott.

622 Nem sokkal a fent vázolt események után jelent meg az elöljáróság felhívása a volt zsidó birtokokból történő föld-, haszonbérlet- és legelőigénylés ügyében. Erre is több százan jelentkeztek, így az egyes birtokokat jóval túljegyezték. Ennek ellenére az elöljáróság nem sok reményt fűzött a földek megszerzésére, hiszen „még eddig kevesen vannak a jelentkezők között olyanok, akik az igényelt föld juttatása estén előálló kötelezettségeknek meg tudnának felelni s így sok csalódás éri majd az embereket".

623 Egy másik szempontot figyelembe vevő információért ismét Z. Nagy Ferenchez kell fordulnunk, aki így ír a Vallásalap földbirtokával kapcsolatban. „...Nem sokkal később, sok utánajárással megalakult itt egy kis bérlőcsoport is (a földreform eljövésétől függetlenül). Hatvannégy 25 holdas parcellát engedett át a parasztoknak a vallásalapítvány az eddigi nagybérletek egyikéből. Mivel kisebbet nem engedélyeztek, voltak parcellák, melyeket 2-3 család összefogva bérelt ki."

624 „A Pusztaecseg körül elterülő vallásalapítványi birtokon is osztottak házhelyet és szántóföldet, azonban az idetelepülő parasztoknak már nem az alapítvány földjéből, hanem 8-10 kilométerre, a Cserepes-pusztai nagybirtokból hasították ki azt a néhány hold rossz földet, amit a földreform alapján igényeltek és megkaptak. A vallásalapítvány földjéből mégis megszereztek valamit a dévaványai parasztok, mégpedig oly módon, hogy ismételten küldöttségben jártak Budapesten, segítségért szorongatták Nagyatádi Szabó Istvánt, s az ő támogatásával sikerült kiharcolniuk, hogy 2.600 holdat kisembereknek adtak haszonbérbe az alapítványból. Adtak ám, de hogyan? Míg a nagybérlők az épületekkel ellátott birtokrészek után holdanként 50-70 kilogramm búza haszonbért fizettek, addig ... ennek kétszeresét fizettették a kisbérlőkkel. ... az alapítvány kikötötte, hogy 25 holdnál kevesebbet nem ad egy-egy bérleti parcellában, ezt a területet négy darabban adták ki egy-egy igénylőnek, akit egyúttal négyes forgóban való gazdálkodásra köteleztek. Ez mezőgazdasági szempontból talán helyes volt, de a szegény bérlők számára nagy terhet, nehezen viselhető kötöttséget jelentett. Mit tehettek mást, gyakran ketten-hárman álltak össze egy-egy 25 holdas parcella bérlésére, s hamarosan valamiféle összefogás alakult ki az egész bérlőtársaság között, amit pedig a vallásalapítvány urai aligha tekintettek kívánatosnak. Ezek a szegény emberek saját költségükön emeltek épületet, létesítettek állatférőhelyeket. Mihelyt tehették, kint laktak bérleményi földjükön és természetesen összejártak, egymás nehézségein segíteni próbáltak, több irányú gazdasági együttműködésre törekedtek. A legelőket nem osztották fel, hanem közösen használták. Közösen fogadtak pásztort, tartottak gondosan válogatott apaállatokat, közösen értékesítették a haszonbér búzát, ily módon védekeztek annak a kikötésnek a hátrányával szemben, hogy a haszonbért a helyi árnál magasabban, budapesti tőzsdei árfolyam szerint kellett megváltaniuk. 622 Sz. M. L. - Dévaványa jkv. 1939. - 10. kötet. - 223/1939. kgy. szám. - 1939. augusztus 5. 623 DÉVAVÁNYAI HÍRLAP - VII. évf. 46. szám. - 1939. november 11. 624 Z. NAGY 1965 - 62. p. 221