Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)
A kiosztás során az Ungár-földbirtokból kimaradt 38 kat. hold. Ennek felhasználásáról úgy rendelkezett az O.F.B., hogy a 29/b parcellától az 59. számú parcelláig elterjedő részben egyenlő' arányban használják fel a parcellák megnagyobbítására. 540 A községi képviselő-testületi közgyűlésen 1930. január 4-én a főjegyző előadta, hogy a 40/1928. kgy. számú határozatával az Ungár-féle legelőt Tímár Benő és társai részére átbocsátotta azzal a feltétellel, hogy a nevezettek a községnek az O.F.B. által megítélt 1 q búza ára holdankénti összeget tartoznak megtéríteni. Ez ügyben az iratokat már fel is terjesztették az O.F.B-hez. A nevezetteket már több ízben felszólította ezen összeg befizetésére, akik azonban annak megtérítését egyenesen megtagadták. Felhatalmazást kért arra nézve, hogy tőlük ezen összeg minden törvényes eszközzel behajtható legyen, vagy pedig arra nézve járhasson el az elöljáróság, hogy a nevezettektől a legelőt visszavonják. Az intézkedésre a felhatalmazást a képviselő-testület megadta. 541 Dévaványa község földbirtokrendezése ügyében Horváth Ferenc és társai az Ungár Jónástól megváltott ingatlanból földhöz juttatottak panasszal éltek a megváltási ár egyéni kivetése ellen. A közel 432 kat. hold földbirtok-politikai célra felhasznált földek megváltási ára, amelyet a 40.787/1928. O.F.B. számú ítélettel mondott ki a bíróság 187.719 pengőt tett ki. Ezt az összeget a 800/1929. P.M. számú rendelet 20. és 25. §-aiban foglalt rendelkezések betartásával kellett megosztani a juttatottaknak kiosztott földek nagysága és kataszteri tiszta jövedelme alapján. Dévaványa község nem ennek megfelelően vetette ki a tartozást, hanem a juttatott földek kataszteri tiszta jövedelmének hatvanszorosában. Ez hibás intézkedés volt. A helyes intézkedés céljából a fenti rendelet 20. § 2. bekezdése és a 25. § szerint az egyeseknek juttatott földek kataszteri tiszta jövedelme alapján a 187.719 pengő megváltási árból ki kellett volna számítani a kataszteri tiszta jövedelemnek a hányadosát, és annak alapján kiszámítani az egyes földhözjuttatottak által fizetendő megváltási árat. A 4.188/1925. O.F.B. számú ítélettel 237 kat. hold 947 négyszögöl nagyságú középbirtokot alakított az O.F.B. Ungár Jónás földbirtokából. Ezt a középbirtokot a Vitézi Szék rendelkezésére bocsátotta, amely azt vitéz Lipcsey Márton ny. huszár ezredesnek adományozta. Ugyanakkor mintegy 50 kat. hold legelőt is csatolt a birtokhoz, amelynek megváltási ára a már említett 187.719 pengőben benne van. 542 A 40.787/1928. O.F.B. számú ítélet ellen a Tímár Benő és társaiból alakult Gabonási Legeltető Társaság fellebbezést nyújtott be. Ezt az 1931. február 24. napján megtartott tanácsülésen tárgyalta meg az O.F.B. és meghozta a következő határozatot: l/a. A vitéz Lipcsey Mártonnak juttatott vitézi középbirtokhoz csatolt 50 kat. hold legelőterület megváltási árát 6.000 pengőben állapította meg. Ennek kat. tiszta jövedelme: 128 aranykorona 86 aranyfillér, átlag 2 aranykorona 57,7 aranyfillér, kat. holdankénti ára 120 pengő (154,62 pengő volna kataszteri alapon). 1/b. A Tímár Benő és társaiból alakult Gabonási Legeltető Társulatnak juttatott 167 kat. hold 509 négyszögöl területű legelő megváltási árát 27.431 pengőben állapította 540 O. L. - Z-140. szekció. - 147. csomó. - M-1025. - 45.095/1928. O.F.B. számú ítélet, kelte 1928. október 18. 541 Sz. M. L. - Dévaványa jkv. 1930. - 3/1930. kgy. szám. 93/1930. közig. ikt. sz. 1930. január 4. 542 O. L. - Z-140. szekció. - 427. csomó. - R-521. - 53.684/1930. O.F.B. számú végzés, kelte 1930. október 21. 198