Tolnay Gábor szerk.: Ember és környezete. Tudományos ülésszak 1999. november 22–23-án Szolnokon – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2002)

H. Bathó Edit: A jász viselet korszakai és jellemzői

hátulján alkalmazták, a karöltőtől a derékig lefelé futó íves formában, ahol egy ún. fodros seszlihez csatlakozott. A pruszlik elejét csak néha zsinórozták, hasonló módon ív alakban, de a legtöbbször semmilyen díszítést nem tettek rá, mivel a háromszögletüvé hajtott vállkendőt elöl keresztbe vetve viselték, s így az elejét eltakarta. Vállkendő A vállkendő igen kedvelt darabja volt a jász nők öltözetének. A selyemből készült vállkendők négy sarka más és más színű mintákkal volt díszítve, hogy többféle ruhához is hordhassák.

53 A virágos selyem vállkendőket általában a zsidó kereskedőktől vásárolták, de előfordult az is, hogy ügyes kezű asszonyok maguk is varrtak ilyet, de akkor sima, egyszínű selyemből, amire egyszínű virágmintákat hímeztek. (A Jász Múzeum néprajzi gyűjteménye is őriz két szép hímzett vállkendőt.) Téli időben a selyemkendők helyett nagykendőt vagy más néven berliner kendőt hordtak az asszonyok és a lányok. Haj- és fejviselet A leányok a hajukat simára fésülték, egy vagy két ágba fonták, s végébe piros színű szalagot kötöttek. A lányok csak télen kötöttek fejükre selyemkendőt, egyébkor hajadonfőtt jártak. A menyecskék a férjhez menés után hajukat simán hátra fésülve vagy középen elválasztva, kontyba tűzték és reá aranyos vagy ezüstös, ún. kerepényes féketőt tettek. A 19. században szokásban volt a főkötőre csipkeszerű fátyolt kötni, s így mentek az újasszonyok a templomba. A fátylat csak első gyermek megszületéséig viselhették, utána letették, s tovább adták a család nőtagjainak. A jászsági főkötő általában kék, olykor meggybordó, zöld vagy fekete bársonyból készült, amelyet zsúfoltan beborított az arany vagy ezüst, ún. pávafarkas minta. A főkötő szalagja (kerepénye), főként ha selyemből készült, levehető volt, hogy adott esetben a szoknyával azonos színűre cserélhessék.

54 A jász asszonyok a főkötőt, mint viseletük legékesebb darabját még idős korukban is viselték, sokszor velük együtt temették el. Nyárika és öltöny A színes gyári anyagok elterjedésével az ingváll lassan kiszorult a használatból és a szoknyával egyező színű, hosszú ujjú blúzt kezdtek viselni. A középkorú asszonyok az ing fölé ún. nyárikát hordtak, amely kihagyott volt, vagyis nem kötötték be szoknyába. Derékban szorosan a testhez simult, onnan pedig enyhén hullámosan borult a viganóra.

55 A nyárika, amelyet egyaránt készítettek sima és mintás selyemből, az elején apró gombokkal záródott. Hűvösebb időben a nyárika szabását követő, vastagabb bélésű, ún. öltönyt viseltek, amit gazdagon zsinórozták és ezüst gombokkal díszítették. 53 Erdész Sándor, 1956. 178. 54 Palugyai Imre, 1854. 85.; -Herbert János, é. n. 95.; - Gulyás Éva, 1987. 151-152. 55 Csete Balázs, 1956. 5. EA 9881 -63-